Két eddig felfedezetlen nagybolygó is lehet a Plútón túl

űrkutatás
2015 január 20., 15:30

Két eddig ismeretlen Földnél nagyobb bolygó is lehet a Plútón túl, egy csillagászok által készített friss vizsgálat szerint. A kutatók 13, úgynevezett “extrém Neptunuszon-túli objektum” (ETNO), köztük a Sedna, elnyújtott ellipszis pályáját elemezték.

Forrás: NASA/JPL-Caltech
photo_camera Forrás: NASA/JPL-Caltech

A leginkább elfogadott modellek alapján az ETNO-k pályájának random elhelyezkedést kellene mutatnia és a Naptól való átlagos távolságuknak 150 csillagászati egységnek (AU) kellene lennie. Egy csillagászati egység (AU) a Nap-Föld átlagos távolsága, 150 millió kilométer. Továbbá a pályájuk dőlésszöge a Naprendszer fősíkjához képest a várakozások alapján közel nulla fokos lenne.

Ettől a 13 vizsgált ETNO objektum pályái komoly eltéréseket mutatnak. Az átlagos távolságuk a Naptól 150–525 csillagászati egységre tehető, dőlésszögük a fősíkhoz képest akár 20 fokos is lehet.

“Ennyi váratlan pálya paraméterrel rendelkező objektum, arra enged következtetni, hogy van egy láthatatlan gravitációs erő, amely megváltoztatta ezeknek az ETNO-knak a mozgását. Szerintünk a legvalószínűbb magyarázat, hogy további eddig ismeretlen bolygók vannak a Neptunuszon és Plútón túl. A pontos számuk ismeretlen, tekintve hogy limitáltak a rendelkezésre álló adatok, de a számításaink szerint minimum kettő vagy több bolygóról van szó a Naprendszerünk külső részén.”

- mondta el a cikk főszerzője, Carlos de la Fuente Marcos, a madridi Complutense egyetemen dolgozó kutató.

2014 márciusában Chadwick Trujillo és Scott Sheppard bejelentették a 2012 VP113 ETNO objektum felfedezését, amely sosem jön közelebb a Naphoz 80 csillagászati egységnél. A 2012 VP113 a korábban felfedezett Sedna-val együtt a Kuiper-övön túli belső Oort-felhő lakói lehetnek.

Ezek a törpebolygók olyan régióban vannak, ahol semminek sem kellene lennie a Naprendszer formálódási modellek szerint. Ugyanakkor pályájuk konzisztens egy akár a Földnél tízszer nagyobb tömegű bolygóval, amely minimum 250 csillagászati egységre keringhet a Naptól. Ennek a közvetlen detektálása azonban a jelenlegi legjobb teleszkópokkal is szinte lehetetlen lenne.

Forrás: University of Oregon
photo_camera Forrás: University of Oregon

A friss publikációkban a kutatók megvizsgálták a Kozai mechanizmus hatásait, amely egy nagy égitest gravitációs befolyását írja le egy nála jóval kisebb és távoli objektumra. Példaként megnézték ez hogyan működött a Jupiter hatása alatt álló 96P/Machholz1 üstökös esetén.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy az ETNO-k furcsa pályájára más magyarázatok is lehetségesek. A Sedna-t és a 2012 VP113-at más közeli csillagok is a jelenlegi pályájukra lökhették. Esetleg ezek a törpebolygók más Naprendszerek külső részeiből szakadtak ki a csillagokkal való közeli találkozás során.

“Amennyiben ezeket az eredményeket sikerül megerősíteni, az forradalmi lehet a csillagászat számára.”

- tette hozzá a kutatást vezető Carlos de la Fuente Marcos.

Érdemes ezt a kutatást megfelelő kontextusba helyezni. Az 1990-es évekig a távcső technológia még azt sem tette lehetővé, hogy felfedezzék a csillagászok, hogy a Plútó nem az egyedüli objektum a Neptunusz pályáján kívül. A Plútó csupán a Kuiper-öv legfényesebb objektuma, így az először felfedezett az övben lévő égitestek közül.

A bolygókutatásban forradalmat hozott a Naprendszer harmadik zónájának, vagyis a Kuiper-övnek a felismerése, amely a bolygórendszerünk legnagyobb struktúrája, a Neptunusz pályájától átlagosan 50 csillagászati egységig terjed. Minimum 100 ezer 100 kilométernél nagyobb objektumot tartalmaz, köztük valószínűleg több száz Plútóhoz hasonló méretű törpebolygóval.

A júliusban a Plútóhoz érő New Horizons az egyetlen űrszonda, amely belátható időn belül ezt a harmadik régióját vizsgálja majd, több objektumot meglátogatva a Kuiper-övben. Az irányítók a 2030-as évek végéig tudják működtetni a szondát, amely akkor 100 csillagászati egységre lesz a Naptól, rég maga mögött hagyva a Kuiper-övet és elérve a területet, ahol Sedna-hoz hasonló ETNO objektumok keringenek.

A csillagászati műszerek fejlődésével egyre többet fogunk tudni a Kuiper-övön túli régióról, de ha sikerülne is találni egy vagy több nagybolygót ebben a régióban, meglátogatásukra a jelenlegi technológiával nincs lehetőség.

(via SINC, Space.com)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.