Bulgáriában is megharcolnak a bevándorlókkal

A bolgár parlament arról döntött szerdán, hogy a menekültáradat megfékezése érdekében felgyorsítja a török határon emelt kerítés újabb szakaszának megépítését. Ez azt jelenti, hogy nem kell törödni a bürokratikus akadályokkal és a közbeszerzési előírásokkal sem, csak legyen még további 82 kilométer szögesdrót a határon. Minderre 14,5 milliárd forintnyi levát költenek. 

A védőkerítés felhúzásával az ország azt üzeni a Közel-Keletnek és Afrikának, hogy Bulgária kapui többé nem állnak nyitva

- hangsúlyozta a szavazás előtt Miho Mihov tábornok, a parlament védelmi bizottságának vezetője.

A 275 kilométer hosszú bolgár-török határon 2014-ben húzták fel a három méter magas védőkerítés első 30 kilométeres szakaszát.

A szögesdrót már elkészült szakasza. Fotó: AFP

A belügyminisztérium adatai szerint az építkezés nyomán tavaly 6 ezerre csökkent a Bulgária területére lépő menekültek száma, miközben az előző évben még 11 ezer bevándorlót regisztráltak a válság sújtotta országokból, mindenekelőtt Szíriából. A bolgár kormány állítása szerint az Európai Unió (EU) legszegényebb országa képtelen ennyi menekült befogadására.

Bojko Boriszov kormányfő korábban közölte: Bulgária a kerítés megépítésével havi 1,2 millió dollárt (324,6 millió forintot) takaríthat meg a járőrözés költségén. Szófia több mint ezer rendőrt vezényelt a térségbe a menekültáradat visszaszorítására. (MTI)