Az antiszemitizmus betiltásáért lobbiznak zsidó vezetők szerte Európában

külföld
2015 január 26., 11:33
comments 429

Az európai zsidóság vezetői pár egykori EU-s állam- és kormányfő támogatásával azért lobbiznak, hogy az EU egészében törvényileg tiltsák az antiszemitizmust.

12 oldalas javaslatuk, aminek "Európai Keretegyezmény a Toleranciát Támogató Nemzetállami Törvényekről" címet adták a tolerancia jegyében az antiszemitizmus mellett betiltana pár, az iszlám vallásra jellemző dolgot, például

  • a burka viseletét;
  • az elrendezett házasságokat - amikor már gyermekként kiházasítják gyermekeiket a családok;
  • a női körülmetélést.

A javaslat a férfi körülmetélést nem tiltaná.

Yoram Dinstein, a tervezetet író testület elnöke szerint javaslatukat nem fogadta egyöntetű lelkesedés. Példaként Magyarországot emelte ki, ahol szerinte

hagyománya van az antiszemitizmusnak, és egy nacionalista, jobboldali kormány van hatalmon.

Dinstein szerint itt egyszerűen kiröhögték őket, és a kormány "hosszú bottal sem piszkálná" a tervezetet. Az Európai Parlamentben a brit UKIP párt tiltakozott a tervezet ellen, amely alapján már az is büntethető lenne, ha valaki

nyiltan támogatna totalitárius ideológiákat, vagy propagálná az idegengyűlöletet és az antiszemitizmust.

A javaslattevők azt is szeretnék, ha az összes európai országban kriminalizálnák a holokauszttagadást. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.