Négy év börtön a levajazott nyelvvizsgákért

300 ezer forintért könnyített a középfokú angol vizsgán a vizsgáztató. Néha annyira, hogy ő maga diktálta le a megoldást. 2010-ben és 2011-ben 3,5 millió forint jött így neki össze, azt a mostani elsőfokú ítéletében elkobozta a bíróság. 12 rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetésben és közokirat-hamisításban találta bűnösnek a bíróság, a négyéves börtönbüntetés mellett hat évre eltiltották a nyelvvizsgáztatói foglalkozástól és kapott még 200 ezer forintos pénzbírságot is. Az üzleteket összehozó társa 1,5 év börtönbüntetést kapott, amit három évre felfüggesztettek, továbbá 180 ezer forint pénzbüntetésre és csaknem 600 ezer forint vagyonelkobzásra ítélték.

A perben 13 vizsgázót vádoltak meg veszegetéssel és közokirat-hamisítással, közülük egy vizsgázót felmentettek, mert az bizonyítható volt, hogy felvette a kapcsolatot a közvetítővel, de az nem, hogy szabálytalan volt a vizsgája. A többi 12 vádlott esetében - akiknek egy része beismerő vallomást tett - a bíróság 60 ezer és 150 ezer forint közötti pénzbüntetést szabott ki. Az ügy két vádlottját, akik rendőrként követték el a vesztegetést, ezen kívül lefokozásra és 1,5 éves, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre is ítélték.

Az ügyész a vizsgáztatók, a közvetítő és egy vizsgázó vonatkozásában fellebbezett, a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. Tíz vizsgázó esetében azonban - mivel az ügyész, a vádlottak és a védők is tudomásul vették a döntést - az ítélet jogerőssé vált.

Az ügyet a nyilvánosságban korábban a Budapesti Corvinus Egyetemmel hozták összefüggésbe, ám az intézmény többször jelezte, hogy csupán a helyszínt biztosította a vizsgáztatásokhoz.

A vádbeli esetekben a szervező az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ volt. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.