Mai közgyűlésén úgy döntött a Magyar Olimpia Bizottság, hogy mindenkit felkér, akit csak lehet, hogy lásson munkához annak érdekében, hogy Budapest pályázzon a 2024-es olimpiára. Simán átment, egy nem szavazat volt. A legnagyobb konfliktus Schmitt Pál és a kivetítő között zajlott.
Néhány dolog, amit nem tudni a 2024-es budapesti olimpia terveiről:
Szeptember 15-ig kell jelentkezni. Ha azon múlna a győzelem, hogy hány politikus van a helyi olimpiai bizottságban, már neki is kezdhetnénk az építkezéseknek. Deutsch Tamás kint is ült pódiumon, Kósa Lajos Lajos szerényen meghúzódott a többi tag között.
Az biztos, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság decemberi döntésének köszönhetően nem kell már grandiózus tervekkel pályázni. Cél a fenntarthatóbb olimpia, ne maradjon a szervezők nyakán egy rakás rettenetesen drága és az olimpiai után teljesen felesleges épület. Vagyis a korábbi terveket már nem lehet használni.
Szakítottak azzal, hogy minden eseményt 100 kilométeres körzetben kell megrendezni (nagyon kevés kivétellel), így a vadvízi kajak lehetne például Szlovákiában vagy Szlovéniában, a vitorlázás, ha nem jó mégsem a Balaton, az Adrián - mondott példákat a könnyítésekről beszámoló Schmitt Pál.
Továbbra is 10 500 versenyzővel és 5000 sportvezetővel számolnak, az olimpiai falu 16 ezer fős. Az eddigi tapasztalatok szerint százezer jó minőségű szálláshelyet kell biztosítani a turistáknak. Ugyanakkor támogatják az ideiglenes, elbontható épületeket. Ezzel már Londonban is éltek a szervezők.
A rendezők javaslatot tehetnek új sportágra és a NOB biztosan ad egymilliárd dollárt a rendezőknek - érvelt még Schmitt, aki szerint nagyon fontos a játékok társadalmi támogatottsága. Osló például visszalépett egy téli olimpia rendezésétől. És, ha már a 2024-es olimpia, Bécsben népszavazást tartottak, és nem kapta meg a többséget. Erről Schmitt nem beszélt.
Kikkel versenyezhetünk?
Bostonnal és Rómával biztosan, egy német város is lesz, Berlin vagy Hamburg, Párizs, Isztambul, Baku (Azerbajdzsán), Durban (Dél-Afrika), Doha.
2024-ben viszont nem valószínű egy európai olimpia.
Az egyáltalán nem hivatalos, mégis kiszámítható rotációs rendszer szerint az Egyesült Államok rendez majd olimpiát tíz év múlva. 1996-ban volt az USA-ban legutóbb olimpia, azóta rendezett Ausztrália (Sydney), Európa (Athén), Ázsia (Peking), megint Európa (London), jön Dél-Amerika (Rió) és Ázsia (Tokió). Így elvileg teljesen esélytelen a budapesti olimpia 2024-ben, de nem titkoltan ezzel csak bemelegítünk a 2028-as, minden bizonnyal újra Európában megrendezendő olimpiára. Ami viszont, ha ilyen könnyítések lesznek, már sok város érdeklődését felkeltheti. Prága például a nehezített feltételekkel is pályázott már olimpiára korábban.
A MOB közgyűlésnek jobb híján a korábbi terveket mutatták be, ebből a Duna-szigetek olimpiája volt a legígéretesebb, Csepel-sziget északi része a központi helyszín. Bővebben itt írunk erről.
2002-ben 408 milliárdra becsülték a rendezés nettó költségét, ez kifejezetten a sportépületek, szervezés, lebonyolítás, bevételek egyenlege. Ez 40 milliárddal kevesebb, mint ferihegyi reptér tényleges privatizációja volt. Nagy pénz, de tíz évre elosztva nem lehetetlen - mondta Wiener Gusztáv, szakértő. Ráadásul azóta elkészült a 4-es metró, autópályák épültek, és az új feltételek alapján ez már nem budapesti, hanem nemzeti olimpia lenne. Új tervek kellenek, azok még nem készültek el.
Miután lement a szavazás, rögtön a MOB idei költségvetéséről szavaztak. Itt azért már akadt egy kis gond, Török Ferenc jelezte, hogy éppen az olimpiai pályázat költségei nem szerepelnek a költségvetésben. Végül Deutsch Tamás talált rá egy százmilliós tartalékra, ebből megoldható ez is. Megszavazták.