Lemondtak a Simicska-médiabirodalom vezetői, méghozzá lelkiismereti okokból

2015 február 6., péntek 10:36
980

mno_

Most mi lesz?!

Távozik a Magyar Nemzet főszerkesztője, két főszerkesztő-helyettese és az MNO főszerkesztője, a Hír TV elnöke és vezérigazgató-helyettese, valamint a Lánchíd Rádió főszerkesztője. Méghozzá lelkiismereti okokból!

Előzmény: Simicska Lajos a Népszavában jelentette be, hogy a reklámadó változása miatt kinézőben van a totális médiaháború. Az Origónak pedig azt mondta Simicska Lajos, hogy leginkább a kiszámíthatatlanság zavarja. Emellett csak másodlagos kérdés, hogy az eddigi adóterhek ötszörösét fizeti majd a Közgép vezetője, mondta az Origónak. Az is zavarja állítólag, hogy a kormány el akarja lehetetleníteni a vele egyet nem értő sajtótermékeket. Azt is mondta,

"ő nem hátrál meg, majd meglátják, ki bírja tovább".

A jelek szerint Simicska Lajost is meglepte a legfontosabb médiabeosztottjainak lemondása. Az Indexnek azt mondta:

"Maga is most olvasta a közleményt, hát én is. Kurvára meglepetésként ért, ezért ha megbocsát, akkor most leteszem, és megpróbálom kideríteni, hogy mi történt."

Később a Népszabadságnak is sikerült elérnie az üzletembert, nekik, ha lehet, még idegesebben válaszolt a kérdésekre:

„Bemegyek, és kivágok mindenkit!”

- mondta Simicska.

Az Origónak és a Hír24-nek még durvábbakat mondott, utóbbi szerkesztőség kérdéseire gecinek nevezte Orbán Viktort és Bayer Zsoltot is. A 444 is elérte az üzletembert, nekünk elmondta, hogy a történteket árulásként kezeli, és épp Budapest felé tart.

Mi úgy hallottuk, hogy a szerkesztőségek tagjait is teljesen váratlanul érte a vezetők közleménye.

Ebben a drámai pillanatban halk zongoraszó megy a Hír Tv-n, a Magyar Nemzet címlapja pedig így néz ki, örökítsük meg:

mno_cimlap

Az 13:00-s Hír TV-híradóban még nem lehetett látni változást, az adás első szava a "rezsicsökkentés" volt. Később aztán ismertették a közlemény tartalmát is.

Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió leköszönő főszerkesztője mindenképpen hiányozni fog.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt