A szépségkirálynő azt mondta, békét akar, a kolumbiai gerillák elhívták a béketárgyalásokra

külföld
2015 február 07., 19:52
comments 70

A 22 éves kolumbiai Paulina Vega lett a Miss Universe szépségverseny győztese. Ahogy ez a szépségversenyeken szokás, a lány bemutatkozásaiban többször hangsúlyozta, hogy nagyon szeretne hozzájárulni a béke megteremtéséhez országában és a világban. Vega interjúkban külön hangsúlyozta azt is, hogy ha kell, szívesen részt venne a kolumbiai kormány és a legjelentősebb kolumbiai gerillaszervezet, a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői (FARC) között zajló béketárgyalásokon.

photo_camera Paulina Vega (AFP)

A marxista FARC és a kolumbiai kormány képviselői 2012 óta tárgyalnak Kubában a békéről, ami 50 évnyi gerillaháborút zárna le. A FARC kapva kapott Vega sajtónyilatkozatain, és meghívták a szépségkirálynőt Havannába.

„Érdeklődéssel olvastunk arról a vágyáról, hogy jó munkájával járulna hozzá a béke eléréséhez. Üdvözöljük elhatározását, hogy hajlandó Havannába utazni, így ezúttal meg is hívjuk, hogy látogasson meg bennünket.”

- írta a több ország által terrorcsoportnak bélyegzett gerillaszervezet a honlapján megjelent közleményben pénteken. A FARC közleményében nem volt szó arról, hogy Vega pontosan mivel is tudna hozzájárulni a béketárgyalások sikeréhez, és erre a lány sem tért ki a nyilatkozataiban. Vega egyelőre nem válaszolt a gerillák meghívására. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.