600 milliárd euró: ennyit költött 2012-ig az Európai Unió megújuló energiaforrásokra - nem számítva az irányítási és energia-szállító rendszerek fejlesztéseit. Egy ír energetikai blog érdekes összevetést tett: ez az összeg több mint másfélszerese annak, amit az EU a görög és az ír pénzügyi válság kezelésére eddig elköltött.

183.588.000.000.000,- forint, és ez csak az európai napelem-telepítések, kontinensen vagy tengeren telepített szélerőművek közvetlen költsége két évvel ezelőttig. Ehhez a hatszáz milliárd euróhoz képest a görög gazdaságban 320, az írben 70 milliárd euró ment el a válság utáni tűzoltásra.

A megújuló-szkeptikusok vádlóan emelik a mutatóujjukat: és hiába ment el ez a pénz, még mindig totális az EU függése az orosz gáztól, szaúdi olajtól. Ráadásul az egyre nagyobb kapacitású megújuló energiatermelés bővülő jelenléte egyre világosabban jelentkezik az elektromos energetikai rendszerben rendszerirányítási problémaként. Mivel nem süt mindig a nap (copyright L. Simon László), az eddigi irdatlan beruházások további beruházás-igényeket vetítenek előre; a növekvő termelőkapacitás mellé a raktározási kapacitást is ki kell építeni, akár víztározós-gravitációs, akár hidrogénes-tüzelőanyagcellás, akár egyéb formában. És, ha a szélkerekek meg napelem-farmok kiépítése drága volt, ez a meló még drágább lesz, ami rövid- és középtávon nem tesz jót az EU versenyképességének - hiszen a világ pillanatnyilag fürdik az olcsó gázban, olajban.

Kellően zöld lélekkel viszont örülhetünk annak, hogy az EU ilyen felelősen áll hozzá a jövőhöz. A véges fosszilis erőforrásokra, ráadásul mások tulajdonában lévő erőforrásokra alapozott fenntarthatatlan gazdaság foldozgatása helyett (mellett) komoly beruházási összegek mennek azért arra is, hogy az olajkorszak után is legyen élet Európában.