Éveket is kaphat a diák, aki cigit zsarolt ki az iskolatársaitól

2015 február 10., kedd 9:34
70

Zsarolás miatt emelt vádat a zalai ügyészség az ellen a 16 éves fiú ellen, aki tavaly szeptemberben cigarettát erőszakkal és fenyegetéssel követelt cigarettát több társától is. Egy nagykanizsai szakképző iskolában történt mindez, még tavaly szeptemberben. Az ügyészség közleménye két esetet említ. Az elsőben az iskola tanműhelye mögötti parkolóban kért cigit a zsaroló 14 éves, még kiskorú iskolatársától. A fiatalabb fiú azzal próbálta lerázni, hogy nincs cigarettája. Ezt nem hagyta annyiban a 16 éves diák, fenyegetőzni kedzett, azt mondta, ha nem kap cigit, akkor „lefejeli, belenyomja a falba”, majd ököllel mellbe is vágta. Aztán megfenyegette újra, hogy hazugsága miatt „bele fogja csomagolni egy kukába”.

Pár perccel később már a tanműhely épületében, a folyosón belekötött egy másik kiskorú iskolatársába is. "Erélyes hangon magához rendelte, és felszólította, hogy adjon neki cigarettát" - írja az ügyészség. Ez a fiú is azt válaszolta, hogy nincs cigarettája, és órára kell már mennie. Erre az idősebb elindult feléje, üldözni kezdte a félelmében futva menekülő fiút, el is kapta, két kézzel megmarkolta a pulóverét, a sarokba nyomta, majd "ütő és rúgó mozdulatokat tett feléje". Közben tovább követelte a cigarettát, azzal a felszólítással, hogy „ne hazudjon, mert látta, hogy van cigije!”. Aztán a kezét ökölbe szorítva a fiú teste mellett a falba ütött.

Ezután tovább győzködte a 14 éves iskolatársát, hogy „hiszen barátok, előző nap a haverjai cigarettájából két slukkot is adott a sértettnek, ezért most miért nem illeti meg, hogy kapjon egy szálat tőle?”.

Az elkapott fiú végül megijedt a nála két fejjel magasabb iskolatársa agresszív fellépésétől, ezért egy szál cigarettát adott neki.

 

A fiatalkorú elleni zsarolás és a zsarolás kísérletének a büntetési tétele, ami miatt a zalaegerszegi ügyészség vádat emelt, alapesetben 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt