Ha gyermekelhelyezési vitája van, csak kerítsen egy ismerőst, aki jóban van az országgyűlési képviselővel

POLITIKA
2015 február 10., 12:18
comments 243

Addig teljesen átlagos a történet, hogy a csömöri B. László külön vált az élettársától, Katalintól, de nem tudtak megegyezni, hova járjon a két gyerekük iskolába. Katalin Csömörről Dunaharasztiba költözött, oda akarta iskolába átiratni év közben a gyerekeket is. A lány addig Csömörre, a fiú a XV. kerületbe járt iskolába. A dunaharaszti iskola igazgatója azonban ezt többször is elutasította, mert hiányzott az apa beleegyezése, márpedig az a törvény szerint kell.

Aztán egyszercsak leszóltak neki fentről, hogy márpedig a két gyereket fel kell venni. Eleget tett az utasításnak.

A tavaly májusban indult gyerekelhelyezési perben derült ki, hogy ki intézte el a jogsértő beiratást. Az Indexen megjelent történet a következő:

Katalin sógora, N. Rezső felhívta az országgyűlési képviselőjüket, mivel jóban van vele, hogy intézkedjen. A fideszes Pánczél Károly, merthogy róla van szó, intézkedett is. Felhívta a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy azonnal vegyék fel a két gyereket Dunaharasztiba.

Pánczél az Indexnek megerősítette, hogy ő járt közben az átiratásban. N. Rezső azt mondta neki, hogy az anya kórházba van, az apa pedig külföldön, a két gyerek pedig a nagymamájuknál Dunaharasztiban, aki nem tudja őket elvinni a csömöri és a XV. kerületi iskolába. Ezért beszélt az illetékes szigetszentmiklósi tankerületi igazgatóval, hogy az otthon lévő gyerekeket mielőbb vegyék fel.

Az apa, aki egyébként ügyvédje szerint tartósan nem élt külföldön, hivatali visszaélés miatt tett feljelentést Pánczél Károly ellen. De nemcsak ellene, hanem Klik ismeretlen munkatársa és a képviselőt felhívó sógor ellen is. Ügyvédje szerint azért szánták el magukat erre a lépésre, "mert egy ország közállapotát tükrözi, ha még két általános iskolás gyermek másik iskolába átíratása is parlamenti szinten kézi vezérléssel – és nem mellékesen jogellenesen – történik".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.