Heteken belül újranyithat a Déli pályaudvar

A végleges szakértői jelentés szerint a Déli pályaudvari alagút kelenföldi oldalán a rétegvíz okozta a rézsűcsúszást és az alagút kapuzatának sérülését. A helyreállító munkálatokat a MÁV-nak kell elvégeznie, a megfelelő intézkedések után a vasúti közlekedés néhány héten belül újraindulhat

- áll a jelentésben, amit az újbudai önkormányzat juttatott el hétfőn az MTI-hez.

A műszaki jelentést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) út- és vasútépítési tanszékének szakértői készítették az önkormányzat felkérésére. Az összegzés szerint nem erózió, hanem suvadás történt a Déli pályaudvar felé vezető vasúti alagút feletti rézsű felső rétegében. Ennek oka pedig nem az önkormányzat kezelésében lévő Csukló utcára hulló csapadékvíz, hanem a Gellért-hegyre mint vízgyűjtő területre hullott csapadékból származó rétegvíz. A suvadás mechanikai oka a talaj nyírószilárdságának kimerülése; a talajtömeg belsejében íves csúszólap alakult ki, amely felett a talaj elmozdult.

deli1

A szakemberek azt is megállapították, hogy az alagút bejáratának környezetében jelentős számban találhatók felszíni mozgásokra utaló jelek. A szakértők sürgették a helyreállítási munkálatok elkezdését, hiszen "a késlekedés a suvadás felfelé történő továbbterjedését okozhatja, amely veszélyezteti a terület közműveit és a környékbeli ingatlanok megközelítését". A környékbeli épületeket azonban ilyen okból veszély nem fenyegeti.

A szakvélemény szerint az alagút szerkezete a rézsűcsúszás hatására valószínűleg nem sérült meg, és ha a bejárat védelme megoldódik - például a mellvédfal ideiglenes elbontásával és a föld további lecsúszásának meggátolásával -, a vasúti közlekedés néhány héten belül helyreállhat.

A jelentés szerint az újbudai önkormányzat mulasztása nem állapítható meg a Déli pályaudvar forgalmának leállításához vezető rézsűcsúszásért. A szükséges veszélyelhárító és helyreállító munkálatokat a MÁV-nak kell elvégeznie.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.