Egy évvel megtalálása után is helyén van még a hortobágyi méregraktár

A Greenpeace Magyarország felkérésére vettek mintát a Hortobágyi Nemzeti Park határában található veszélyeshulladék-tároló közeléből. Itt fekszik egy több mint 2000 tonnányi mérgező anyagot tartalmazó telep, amit tavaly fedezett fel a Greenpeace és a debreceni Terepszemle Stúdió. Akkor a Greenpeace elmondása szerint a hatóságok gyors beavatkozást ígértek, de a telep helyzete azóta is romlik.

A felkért Isotoptech munkatársai a telepet elhagyó csatorna üledékét elemzik majd, azt vizsgálva, hogy kijutnak-e mérgező anyagok a telep területéről.

Tavaly januárban már vettek mintát, akkor a

szabadban található esővíz-elvezető árok üledékéből vett mintákban nagyon magas koncentrációban voltak jelen toxikus fémek. A rákkeltő kadmium és az idegméreg ólom esetében a talajra vonatkozó határérték több mint hétszerese, króm esetén pedig a határérték több mint hússzoros mennyisége volt kimutatható.

- írja a Greenpeace blogja. Az esővíz-elvezető árokból pedig esélyes, hogy a szennyezett víz továbbfolyik a nemzeti park területére és a Hortobágy folyóba.

Hordók a telepen (Fotó: Greenpeace Magyarország)

A szervezet már akkor jelezte, hogy az eredmények arra utalnak, hogy a környezet súlyosan károsodhatott, a mérgek pedig kárt tehettek az élővilágban.

Azóta pedig hiába volt a hatósági feljelentés, nem sok minden történt:

„A telep állapota lényegében azóta is változatlan. A mérgeket tartalmazó törött, repedt hordókat nem cserélték le. A tárolás módja megsérti az ide vonatkozó jogszabályokat. A szennyezők tehát továbbra is kijuthatnak, veszélyeztetve az UNESCO-világörökség nemzeti parkot és annak élővilágát”

– mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.

A zöldhatóság és a környezetvédelmi államtitkár tavaly azonnali beavatkozást ígért, sőt utóbbi a telep felszámolását lehetővé tette 350 millió forintos keret kezdeményezésére is ígéretet tett.

„A zöldhatóság megpróbált lehívni 24,5 millió forintot, amelyből már fedezni lehetne a legkritikusabb teendőket. Ezt azonban a Földművelésügyi Minisztérium megakadályozza. A hatóságok álláspontja ellentmondásos: noha szerintük minden rendben, mégis feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen környezetszennyezés miatt”

– mondta Konyhás István, a Terepszemle Stúdió titkára.

A kármentesítés elmaradását a hatóság tagadja. Szerintük a telep területét nem hagyja el a szennyezés.

Fotó: Greenpeace Magyarország

A Földművelésügyi Minisztérium a Népszabadságnak írta meg, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy a csurgalékvíz-tároló megtelt volna, a víz közel sem éri el a tároló peremét. E mellett rendszeresek az ellenőrzések. A minisztérium szerint ráadásul a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség minden tőle telhetőt megtett: megszüntették a szivárgást, kijavították a tároló megrongált kerítését és 24 órás őrzést rendeltek el a telep mellé, a kiszóródott hulladékot pedig hordóba rakták. Mindezzel megakadályozva, hogy a szennyeződés kijuthasson a telepről.