Szervkereskedelemből származó pénzből fegyverkezhet az Iszlám Állam

külföld
2015 február 18., 07:27

Irak ENSZ-nagykövete, Mohamed Alhakim beszélt erről a Biztonsági Tanács keddi ülésén, ahol arra kérte fel az ENSZ-t, hogy vizsgálják ki az ügyet, mivel a jelek szerint a magát Iszlám Államnak neveztető terrorszervezet ebből is finanszírozza tevékenységét.

A nagykövet az elmúlt hetekben a sajtónak már többször mesélt arról, hogy tömegsírokból kerültek elő műtéti hegekkel rendelkező holttestek, melyekből a veséket vagy egyéb szerveket is eltávolították.

Az iraki diplomata emellett tucatnyi olyan moszuli orvosról tud, akit azért végeztek ki, mert megtagadták, hogy részt vegyenek a szervkereskedelemben.

photo_camera Lángoló olajmező Irakban (MARWAN IBRAHIM / AFP)

Alkhaim beszédében népirtás bűntettével vádolta meg a terrorszervezetet, ami kifejezetten egyes etnikai célcsoportokat céloz. Irakban az ENSZ missziója szerint csak januárban 790 embert gyilkoltak meg terrorcselekmény vagy fegyveres konfliktus során.

Irak elsődleges célja, hogy visszaszerezzék azt a területet, amit tavaly vett át az IS, mondta még el a nagykövet. (TIME)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.