Orbán 5 legnagyobb hazugsága

POLITIKA
2015 február 19., 10:45

A magyar politikusok sok mindent megúsznak. Nagyon nehéz megfogni őket, úgy hazudnak, mint a vízfolyás, aztán pedig egyszerűen kibeszélik magukat a botrányból, vagy kirobbantanak egy másik botrányt. Orbán Viktor is számtalanszor beszélte már ki magát a hazugságaiból, a miniszterelnök legnagyobb botrányainak többségét talán már el is felejtettük. Ezért most összeszedtük Orbán Viktor 5 legnagyobb hazugságát.

5.

„Én nyertem meg az aranyérmet a 2012-es londoni olimpián, 50 kilométeres gyaloglásban.”

- mondta nemrég a magyar miniszterelnök az egyik pénteki interjúján a Kossuth Rádióban.

Ez a kijelentés teljes hazugság. A 444 által megkérdezett szakértők 100 százaléka egyetértett abban, hogy a londoni olimpián a férfi 50 kilométeres gyaloglás aranyérmese nem Orbán Viktor, hanem az orosz Szergej Kirgyapkin volt. A magyar miniszterelnöknek sem termete, sem időbeosztása nem tette lehetővé, hogy esélyekkel induljon ebben a versenyszámban.

4.

„Nem tudtam részt venni a magánnyugdíj-pénztári rendszer reformtervének kidolgozásában, mert már 2010-től az olimpiára készültem. Máshogy nem is tudtam volna megnyerni az aranyat Londonban, az 50 kilométeres gyaloglásban.”

(2013. december 22. MTI)

Orbán már ekkor is egyenesen a magyarok arcába hazudott. Kikértük a miniszterelnök hivatalos programját, 2010-től 2014-ig, és a dokumentumokban sem volt semmi nyoma annak, hogy Orbán hosszabb időre elvonult volna edzőtáborozni. Sőt, ami azt illeti, 2012. augusztus 11-én, az 50 kilométeres gyaloglás olimpiai döntőjének napján Orbán programjában nem is szerepel a londoni sportesemény.

3.

„Azért is volt könnyebb dolgom az olimpiai készülésben, mert rengeteg C-vitamin alapú koktélt készítettem magamnak. Jól bánok ezzel a vitaminnal, jól ismerem molekuláris szerkezetét, hiszen én fedeztem fel.”

(2014. január 2., Népszabadság)

Tipikus orbáni húzás. Hazugságának súlya alól egy újabb hazugsággal igyekszik kibújni. A vegyészeti és orvosi szakkönyvekben azonban semmi nyoma nincs annak, hogy Orbán Viktor fedezte volna fel a C-vitamint. Az ügyre rálátó forrásaink szerint a C-vitamint az 1920-as években fedezték fel, tanulmányozásáért pedig 1937-ben kapott Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert. Orbán Viktor egy ügyetlen húzásával saját maga is megcáfolta hazugságát: a parlament.hu-ra feltöltött életrajza szerint ugyanis 1963-ban született, tehát jóval a C-vitamin felfedezése után. Orbán! Legalább arra figyelhetnél, hogy ne hazudj egymásnak ellentmondó dolgokat!

2.

„Az új útdíjrendszer tervezete elérhető az interneten, nézzék meg bátran! És, ha már úgyis az interneten járnak, nézzék meg a 2012-es londoni olimpián készült videómat is, amin látható, hogyan veszem át az 50 kilométeres gyaloglás aranyérmét.”

(2014. december 22. MTV)

Újabb hazugság. A 444 több háttérbeszélgetést is szervezett olyan forrásokkal, akik jártak már Orbán Viktor otthonában. Ők egybehangzóan állították, hogy Orbánék házában sehol sem látható eredeti olimpiai aranyérem. Márpedig egy ilyen komoly elismerés bizonyítékát valószínűleg kitüntetett helyen tenné közszemlére a tulajdonosa. Itt valami bűzlik.

Ezen kívül a Youtube-on (ami köztudottan a világ legnagyobb videómegosztó-oldala) az Orbán, olimpia és gyaloglás tárgyszavakra keresve csak egy videó kerül elő, ez azonban nem az, amiről a magyar miniszterelnök beszélt. Szorul a hurok, Viktor!

1.

„Az 50 kilométeres gyaloglás olimpiai döntőjén a legnagyobb félelmem a kiszáradás volt, de hála az égnek, kibírtam a célig. Utána meg is ittam vagy 10 liter vizet. Az érem átvétele után aztán visszamentem a szállásra és 15 órát aludtam.”

(2015. január 21. e-mail)

Ezt Orbán arra a kérdésünkre írta, hogy mitől tartott legjobban a 2012-es olimpiai döntőn. Ezzel a kérdéssel szerettük volna tesztelni, mennyire ért a gyalogláshoz a miniszterelnök. A gyaloglók egyik legnagyobb félelme ugyan valóban a kiszáradás, de Orbán ebben a válaszban is elárulja magát: sportemberként tudnia kellene, hogy közvetlenül a verseny után nagyon veszélyes ennyire sok vizet meginni. Az sem valószínű, hogy Orbán képes volt meginni egyszerre 10 liter vizet, hiszen ez a mennyiség a miniszterelnök testsúlyának több mint 10 százaléka lenne. Ennyi víztől valószínűleg túladagolási tünetek léptek volna fel a miniszterelnöknél. Orbán tehát ismét hülyének nézte az embereket.

(Ötlet: a Clickhole remek cikkéből)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.