Piarista pap szállt szembe Semjén melegházassággal kapcsolatos gondolataival

vallás
2015 február 26., 19:16
comments 303

Néhány napja tartottak egy népszavazást Szlovákiában. A referendumot egy magát családvédőnek nevező szervezet kezdeményezte, és a szavazóknak az alábbi három kérdésre kellett válaszolniuk:

  1. Egyetért-e azzal, hogy egy nő és egy férfi kötelékén kívül semmilyen más együttélési formát ne lehessen házasságnak nevezni?
  2. Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok vagy csoportok számára ne legyen lehetővé téve a gyermekek örökbefogadása, illetve ezt követő nevelése?
  3. Egyetért-e azzal, hogy az iskolák ne kötelezhessék a diákokat a szexuális viselkedésről és az eutanáziáról szóló órák látogatására, amennyiben szüleik nem értenek egyet a tananyag tartalmával?

A szavazáson végül az igenek győztek, igaz, a részvétel nagyon alacsony maradt, a szavazásra jogosultak mindössze 21,4 százaléka ikszelt, ezért a referendum érvénytelennek minősült. Semjén Zsoltnak azonban már ez a kis győzelem is elég volt ahhoz, hogy közleményt jelentessen meg, és leírja benne, hogy:

„Üdvözöljük az igenek győzelmét a szlovákiai népszavazáson. A szlovák nép tanúságot tett a közös keresztény értékekről és a normalitásról.”

Semjén álláspontjára azonban olyan helyről érkezett kritika, ahonnan nem vártuk volna: Urbán József piarista szerzetes, a rend budapesti gimnáziumának igazgatója és korábbi magyarországi tartományfőnök a blogján reagált részben elítélően a miniszterelnök-helyettes szavaira.

„Fenntartásaim vannak azzal az állítással kapcsolatban, hogy a szlovákiai népszavazáson az igenek győzelme a »keresztény értékekről és a normalitásról« tett tanúságtétel. Lehetséges olyan felfogás, amely szerint akkor, ha valaki szeretné a keresztény értékrendet követni és normálisnak lenni, igennel kell válaszolnia a feltett kérdésekre.

De van olyan felfogás is, amely szerint pontosan keresztényként és kifejezetten azért, hogy normálisak legyünk – azaz igaz, jó, egészséges, nem megbetegítő legyen a társadalom –, nemmel kell szavazni a feltett kérdésekre (különösen az első kettőre)”

- írja a szerzetes.

Urbánt bejegyzése után a Válasz.hu kereste meg azzal, hogy fejtse ki bővebben álláspontját, mire a pap hosszú és elgondolkodtató levélben válaszolt. Levelét a Válasz.hu teljes egészében publikálta az erről szóló cikkében, amit ide kattintva lehet elérni.

A pap nézetei szerint a homoszexualitással kapcsolatos vita egyelőre megreked a fogalmak tisztázásánál; mivel mindenki máshogy gondol a homoszexualitásra, érdemi vita sem jöhet létre a témáról.

„Nehéz szó a homoszexuális. Terhelt. Nem jó hangzású. Orvosi – patológiás – hangulata van. És főként: szégyen kötődik hozzá. Már kimondani is nehéz. Érzed az ajkadon. Ez azért érdekes, mert a társadalmi vitákban – azt persze, hogy ezek mennyiben viták, azaz a tisztulást és a közös megértést célzó eszmecserék, szintén jó lenne érinteni –, sokszor elbeszélünk egymás mellett, pontosan azért, mert mást értünk a szavakon. Továbbá könnyen megtörténik itt is, ami a vitáinkban rendre, hogy tudniillik címkézünk, és egymás helyett, a másik helyett e címkéket látjuk.”

- írja Urbán. Szerinte ez vezet ahhoz, hogy a társadalom egy része számára a homoszexualizás egyoldalúan megmarad bűnös, beteg állapotnak, ebben az esetben pedig teljesen logikus, hogy a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának ellenzői közé áll az illető, hiszen úgy érzi, védenie kell ezeket a társadalmi intézményeket, félti őket.

„Honnan a félelem? Miért félünk egymástól? A félelem és az erőszak ördögi kört alkot. Nem lehetne úgy beszélgetnünk, hogy ne legyen félelem közöttünk? Hogyan lehetne ezen dolgozni? A szavaink tisztázása, a címkézés elkerülése nem segítene-e?”

Na, de többet nem idézek belőle, olvassa el végig, aki teheti. Átgondolt és higgadt szöveg, vallásosoknak és kevésbé vallásosoknak egyaránt fogyasztható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.