A 84 éves Warren Buffett azt eszi, amit a 6 évesek, mert náluk a legalacsonyabb a halálozási arány

életmód
2015 február 27., 9:33
comments 88

Warren Buffett, a világ második leggazdagabb embere (a szarivó Bill Gates előzi meg) nem ült fel a paleovonatra. Sőt, azt állítja, hogy úgy próbál fiatal maradni, hogy úgy táplálkozik, mint egy hatéves: legalább öt doboz Coca-Colát iszik naponta, és csokiskekszes fagyit eszik reggelire. Mint mondta, a napi kalóriabevitelének a negyede kóla.

photo_camera Fotó: Nicholas Kamm / AFP

Gyakran nassol chipset, amit néha még a zsebében is magával visz. Azt állítja, azért ezt a diétát választotta, mert a 6 évesek között a legkisebb a halálozási arány. De ne felejtsük el: 16 milliárd dollárnyi Coca-Cola részvénye van.

Az üzletember szokása nem új, 2008-ban állítólag Cheetost és medvecukrot zabálva fontolgatta a bizniszeit a Goldman Sachsnál, a New Yorker 2012-es interjújánál pedig hamburgert evett sültkrumplival, desszertnek pedig csokiszirupos fagyit kért.

Mint mondta, sört iszik, és sosem kér zöldséget, mert azt eszi, amit 50 évvel ezelőtt is szeretett. Úgy érvelt, hogy ha eddig boldog volt, minek változtasson. (Forbes)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt