10 bivalyerős magyar megszólaló Charlie-ügyben
2015 január 10., 16:45
Azt hiszed, hogy az élet igazságos? Akkor valószínűleg szívtelen ember vagy
Mostanában többször is írtunk arról, hogy mennyire rossz, amikor egy bűncselekmény áldozatát hibáztatják a bűncselekményért. Volt erre példa a Charlie Hebdo francia vicclap szerkesztősége elleni januári terrortámadás után, a Magyarországon a nemi erőszakkal kapcsolatban zajló viták során, de pár napja a Mandiner vendégszerzőjének cikkében azt is sikerült leírni, hogy Ságvári Endre magának kereste a bajt, és csak azért ölték meg. Az ő baja. Miért született zsidónak, miért lett kommunista, miért szőtt összeesküvést a Magyarországot irányító nácik megbuktatására, ugye. Helyette békében várhatta volna a vonatot is a gettóban. Kereste a bajt, hiszen tudhatta, hogy veszélyes, amit csinál – érvel a Mandiner cikke.
Az áldozathibáztatás azonban egyáltalán nem valami sajátosan magyar jelenség, a világon mindenhol megvannak a hagyományai, és az utóbbi 4-5 évtizedben pszichológiai kutatások tömkelege foglalkozott a témával.
Ezek a kutatások általában tágabb értelemben véve az igazságossággal, és az emberek ebbe vetett hitével foglalkoznak, és egytől egyig arra az eredményre jutnak, hogy
minél inkább hisz valaki abban, hogy ez a világ igazságos, ő maga annál igazságtalanabb és rosszabb emberré válik.
Ez első hallásra kicsit távolinak tűnik az áldozathibáztatástól, de a két dolog nagyon is összefügg. Az egész azzal kezdődött, hogy Melvin J. Lerner, a kanadai Waterloo Egyetem szociálpszichológusa a hatvanas években felfigyelt arra, hogy a kórházban, ahol néha ő is besegített, az orvosok, akik egyébként kedves és szimpatikus emberek, hajlamosak kegyetlenül bánni a szellemi sérült betegekkel. Lökdösték őket, kiabáltak velük, és minél régebben dolgoztak a kórházban, annál gyakrabban állították be az értékelések során úgy a gondozottjaikat, mintha azok csak színlelnék rossz állapotukat.
Lernernek gőze sem volt, miért történhet ez, és miért nem minden orvosnál ugyanolyan mértékben, ezért egyetemi kutatómunkáját is ennek a témának szentelte. 1966-ban publikálta áttörő kísérletének eredményeit. Ez a tanulmány azóta is az igazságérzettel kapcsolatos kutatások alapja maradt.
A kísérletben egy nőt mutattak a résztvevőknek, aki memóriatesztet végzett. Mikor hibázott, erős elektrosokkot kapott. (Persze igazából nem kapott, csak eljátszotta ezt.) A tesztalanyok egy részének felajánlották a nő megszabadításának lehetőségét, ők ezt el is fogadták, és véget vetettek a brutális elektrosokkoknak. Viszont azok a résztvevők, akiknek tehetetlenül kellett nézniük a nő szenvedését, egyre rosszabb véleménnyel voltak a nőről. A végén odáig jutottak, hogy az megérdemli a szenvedést, hiszen rosszul teljesít a memóriateszten.
Lerner később más kérdőívek alapján is kiértékelte a tesztalanyait, és arra jutott, hogy többségükben igen nagy a körülöttük lévő világ igazságosságába vetett hit. Ez a nyugati kapitalista országok legtöbb lakójában nagy, egyszerűen így nevelnek bennünket, már gyerekkorunkban arról olvastunk meséket, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig a megérdemelt büntetését. Erről szól a vallásunk is: mindegy mi van, ha jól viselkedünk, idővel megjutalmaz bennünket az élet.
Na, de mit tesz egy ilyen ember, mikor látja az elektrosokkolt nőt?
A nő szenvedése zavart okoz az igazságos világról alkotott képben, hiszen az annak ellenére szenved, hogy nem szolgált rá ennyire súlyos büntetésre. Az agy pedig ösztönösen meg akarja szüntetni ezt a disszonanciát, ami világképének stabilitását veszélyezteti. Evidens, hogy ha tehették, a tesztalanyok leállították az elektrosokkokat.
Viszont ha nem állíthatják le, akkor az agynak más módot kell találnia a világ igazságosságába vetett hit helyreállítására, ezért
megpróbálja igazolni a szenvedő nő büntetését, így egyre ellenszenvesebb lesz a szenvedő nő a tesztalanyok számára.
Sokunkban ez játszódik le a mindennapokban is, ha például hajléktalant látunk. Hajlamosak vagyunk ösztönösen arra következtetni, hogy a hajléktalan rászolgált a sorsára, és a korábbi hibáiért került utcára. Ha ez nem így lenne, akkor azt kellene elismernünk, hogy a világ valójában tökre nem igazságos, hanem egy szörnyű hely, ami teljesen véletlenszerűen jutalmaz és büntet, ahol a bűnösökből sikeres ember, a jókból pedig hajléktalan is lehet.
Ha egy ember egész életében hitt abban, hogy a világ igazságos, nagyon nehéz lesz neki belátnia az ellenkezőjét, mert azzal egyúttal le is kellene mondania az addig a saját mércéje szerint megfelelően leélt élete után járó jövőbeli jutalomról. A gondolatmenet végén pedig a tehetetlenségünk belátásának fenyegető réme tornyosul, az az üzenet, hogy
a saját sorunkat csak nagyon kis mértékben irányítjuk mi magunk.
A kutatások szerint vannak olyanok, akiknek nem okoz különösebb gondot ennek belátása, a nyugati kapitalista országok lakóinak legnagyobb része azonban legbelül hisz abban, hogy a világ igazságos. Hogy miért pont a világnak ezen a részén ennyire előrehaladottak ezek a kutatások, viszonylag könnyű kikövetkeztetni: azért, mert Észak-Amerika és Nyugat-Európa országaiban élnek legnagyobb számban azok az emberek, akiknek generációk óta a legkevesebbet kellett nélkülözniük. Valaki, aki Indiába vagy Kongóba születik, nagyobb eséllyel fogja föl, hogy ő annak ellenére került hátrányosabb helyzetbe, mint egy átlagos londoni vagy torontói, hogy nem követett el semmilyen hibát vagy bűnt, amiért ezt kapná büntetésként.
Ezen kívül a nyugati civilizáció alapját képező két fontos vallás, a zsidó és a keresztény hit tanításai egyaránt azon alapulnak, hogy bármennyire nehéz legyen is a helyzet egy adott pillanatban, a szorgalmas munka idővel mindig meghozza gyümölcsét, a jó győzedelmeskedik, a rossz pedig elhullik, tehát mindenki azt kapja, amit megérdemel. A Bibliában egyetlen történet foglalkozik ennek az ellenkezőjével, az Ószövetségben olvasható Jób könyve.
Isten teljesen tönkretette Jóbot. Elvette vagyonát, a családját, végül pedig az egészségét is, pedig Jób nem volt különösebben rossz ember, nem szolgált rá ilyen büntetésre. Barátai is azzal magyarázzák Jób balszerencséjét, hogy bizonyára bűnös és hibás életet élt, de Jób nem hajlandó beismerni ezt. A végén persze Isten kárpótolja Jóbot a hűségéért, a Jób hibáiról papoló barátokat pedig megbünteti, de a történet túlmutat a hepienden: egy olyan emberről szól, aki érdemtelenül szenved.
Az érdemtelen szenvedés és az érdemtelen jutalom pedig nagyon zavarja a legtöbb ember világképét.
Sok amerikai még a lottónyerteseket is erényes és jó emberekként képzeli el, hiszen csak így tudják indokolni az őket ért szerencsét. Gyerekeinket is arra tanítjuk, hogy viselkedjenek jól, és tanuljanak szorgalmasan, és az élet megjutalmazza őket. Mesék tömkelege szól ennek fordítottjáról is: a rosszakat szükségszerűen megbünteti a sors. Teljesen logikus is, hogy ezt tanítjuk, hiszen ez a hit az, ami morális alapot adhat egy gyereknek a megfelelő élethez. Úgy nem lehet embert faragni senkiből, ha arra tanítjuk, hogy tök mindegy, mit csinál, jó eséllyel úgyse lesz semmi különös következménye.
Egy felmérésben, amiben 6 éves gyerekeknek meséltek egy történetet egy kisfiúról, aki nem engedelmeskedett a szüleinek, majd beleesett egy folyóba, majdnem az összes tesztalany ok és okozatként kapcsolta össze az engedetlenséget és a balesetet. Ez az arány persze az idősebb tesztalanyoknál már egyre kisebb, az élet igazságosságába vetett hit gyökere azonban az emberek többségében felnőtt korban is megmarad.
Ez pedig számtalan módon csapódhat le, nemcsak a hajléktalanok vagy a megerőszakolt lányok degradálásban, hanem abban is, hogy
a világ igazságosságában hívők kevésbé támogatnak társadalmi felzárkóztató programokat, és kevésbé nyitottak a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémái iránt.
Sőt, egy német kutatás még azt is kimutatta, hogy azok a holokauszt-megemlékezések, amik a zsidóságot egy, a holokauszt traumáitól jelenleg is szenvedő népként ábrázolják, nem csökkentik, hanem növelik az antiszemita érzületet a német társadalomban. Ebben a kutatásban is azoknál a tesztalanyoknál jelentkezett leginkább a zsidóellenesség, akik nagyobb mértékben hittek a sors alapvető igazságosságában.
Ez a hit pedig bizonyos mértékben igenis kell ahhoz, hogy ne őrüljünk meg: ha elfogadnánk, hogy a világ nem igazságos, és jó emberekkel is történhetnek rossz dolgok, állandóan retteghetnénk, hiszen azt azt jelentené, hogy akár bennünket is megölhetnek, kirabolhatnak vagy megerőszakolhatnak, még úgy is, hogy az ilyesmire egyáltalán nem „szolgálunk rá”.
Pedig sajnos lassan muszáj belátni: ez nagyon is így van, és a világ néha elég szemét hely tud lenni.
(Aki még olvasna erről a témáról izgalmas dolgokat: ide kattintva tegye. A címlapi kép a Wikipédiáról van, a rajta szereplő szobrot Bruges-ben lehet megnézni.)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.