Már minden tizedik közlekedő bringás az Andrássy úton

Tbg
közlekedés
2015 március 12., 11:34
comments 48
  • A Kiskörúton már legalább 1,2 millióan tekernek át egy év alatt.
  • Az Andrássy út forgalmának 12%-át kerékpározók adják.
  • Már többen bicikliznek munkanapokon, mint hétvégén a főváros belső részén.
  • Húsz év alatt megtizenegyszereződött a bringások száma.

Mindezt a Kerékpáros Klub tette közzé a Varannai Dóra (FŐMTERV) és Bereczky Ákos (BKK)  “A budapesti kerékpáros forgalom elemzése” című előadása alapján.

photo_camera )

Mint azt a cikk is megjegyzi, és a kerékpáros forgalomszámlálók előadásából is kitűnik, egyelőre csak néhány helyen mérik a fővárosban a kerékpáros közlekedőket (tulajdonképpen csak a Kiskörúton egy irányban, nem túl jól és az Andrássy úton két irányban), tehát az adatok akár pontosabbak is lehetnének, de 2014 óta ez is változott, több mérőpontot helyeztek rendszerbe.

"A mérés során 31 helyszínen számolták meg a biciklivel közlekedőket, ebből 10 ponton kérdőíves kikérdezésre is sor került."

A kiskörúti mérések mutatták meg, hogy a munkanapi forgalom már magasabb mint a hétvégi, inkább szabadidős forgalom:

photo_camera )

A biciklizők sokasodó száma annak is köszönhető, hogy egyre ellenállóbbak a budapesti bringások az időjárás viszontagságaival szemben, többen tekernek hidegebb, esősebb időben is, jóllehet feltehetően a tavalyi esős nyár miatt volt valamivel kisebb forgalom a Kiskörúton mint 2013-ban ugyanekkor, a növekedő trend azonban így is látszik:

photo_camera )

(Kerékpáros Klub)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.