A Fidesz kommunikációs igazgatója nem tudja, ki találta ki a „keményen dolgozó kisemberek” szlogent

POLITIKA
2015 március 16., 18:05
comments 127

Az Index készített interjút Kocsis Mátéval, a Fidesz kommunikációs igazgatójával. Kocsis azt mondta, nem tudja pontosan, ki találta ki a „keményen dolgozó kisemberek” szlogent, de a kategóriát először a miniszterelnök dobta be évértékelő beszédében, igaz, Orbán inkább csak keményendolgozózott, a kidemberezést Rogán Antal járatta csúcsra Baló György műsorában.

Kocsis megkísérelte meghatározni, kik is lehetnek azok a keményen dolgozó kisemberek, de nem jutott sokra. Annyit sikerült összedobni, hogy lényegében

bárki lehet keményen dolgozó ember, aki keményen dolgozik.

Kocsis az Index újságírójával és saját magával szemben is megengedő volt: szerinte egy újságíró és egy polgármester is lehet keményen dolgozó ember, ha tisztességgel végzi a munkáját, de azért szerinte nem pont ők azok, akikre a miniszterelnök gondolt az évértékelőn. Ez inkább egy beazonosítható társadalmi csoport, akiken a kormány szeretne segíteni.

A rogáni kisemberezéssel szemben viszont ellenérzései voltak a kommunikációs igazgatónak, azt mondta, szerinte a kisember szó pejoratív jelentésű is lehet, ezért nem teljesen ért egyet a használatával. Szerinte

a kisemberezés a kádári diktatúra maradványa, hiszen a rendszerváltás előtt maga a rendszer akarta, hogy az emberek kisemberek legyenek.

A pisitesztről nem sokat tud, azt mondta, ő bedobta ezt a javaslatot, de azóta már rég az Emberi Erőforrások Minisztériumánál pattog a labda. Ettől függetlenül Kocsis továbbra is égető problémának tartja a magyar droghelyzetet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.