Az Európai Bíróság most minősítette jogellenesnek még az I. Orbán-kormány egyik intézkedését

A lakáscélú támogatásokhoz kapcsolódóan a magyarországi hitelintézeti ágazatnak nyújtott állami garanciavállalás jogellenes állami támogatásnak minősül

– mondta ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság az OTP Bank ügyében hozott ítéletében.

A magyar kormány 2001-ben olyan lakáscélú támogatásokat vezetett be, amivel a házasok, a többgyerekes fiatal családok és más arra rászorultak lakáshoz jutását kívánta elősegíteni. A támogatási programmal érintett kölcsönök nyújtását, folyósítását és a támogatások megállapítását és elszámolását hitelintézetek végezték. A támogatási mechanizmus közvetlen és kamattámogatásokat is magában foglalt, egyes támogatási formáknál pedig az állam a programban részt vevő hitelintézetek számára garanciát vállalt arra, hogy a támogatással érintett, behajthatatlanná vált kölcsön tőkeösszegének, illetve a hozzá kapcsolódó kamatoknak meghatározott részét számukra megtéríti.

Az egyik ilyen hitelintézet az OTP volt, amely számára az állam egy idő után már nem teljesítette a garanciavállalási kötelezettségét azzal az indokkal, hogy az azzal kapcsolatos megtérítések Magyarország EU-csatlakozása után az uniós versenyjoggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősülnének. Az OTP által az állami megtérítések elmaradása miatt indított perben eljáró Fővárosi Törvényszék azt kérdezte az Európai Bíróságtól, hogy a kérdéses állami garanciavállalás valóban az uniós joggal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül-e, és ha igen, akkor hogyan orvosolható a bank által elszenvedett érdeksérelem.

Az EU legfőbb igazságszolgáltatási fórumának ítélete szerint: a támogatással egy ágazatot – mégpedig a hitelintézeti ágazatot – előnyben részesítették a gazdaság többi szereplőjével szemben. De a bíróság szerint a Fővárosi Törvényszék feladata annak megvizsgálása, hogy a gazdasági szereplők közül a garanciavállalásnak valóban csak a hitelintézeti ágazat volt-e a haszonélvezője.

Az Európai Bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a hasonló állami támogatásokat előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottságnak, ami jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a konstrukciót. De a szóban forgó állami garanciavállalást Magyarország nem jelentette be, tehát a garanciavállalást jogellenesnek kell tekinteni, és a bankok által esetlegesen igénybe vett állami támogatást vissza kell téríteni a magyar államnak.

Az ítélet arra is kitért, hogy a Európai Bizottságnak történt bejelentés nélkül, tehát jogellenesen nyújtott állami garanciavállalás kedvezményezettjeit az uniós jog alapján nem illeti meg jogorvoslat. (MTI)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.