Már a sarkunkban vannak a részeg kínaiak!!4!

Tbg
Egészségügy
2015 március 20., 11:40
comments 57

A részeges napfogyatkozás az alkoholfogyasztás világszerte tapasztalható trendváltozásaira is felhívja a figyelmünket.

A Quartz közölt egy rövid beszámolót a brit egészségügyi szaklap, a Lancet friss, áprilisi tanulmányáról, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a pár éve rohamos tempóban erősödő kínai középosztály alkoholfogyasztása egyre súlyosabb méreteket ölt.

photo_camera Egy főre jutó átlagos tisztaszesz-fogyasztás (WHO, Quartz)

A tiszta alkoholfogyasztás tekintetében már megelőzték a nagyivónak számító Angliát, és Oroszországot, illetve a kiemelkedően magas értékkel bíró Tadzsikisztán is befogták, az évi átlagos 15,1 literes szeszfogyasztásukkal.

A Lancet felhívja a figyelmet, hogy a kínai egészségügyben egyre nagyobb problémát jelentenek a túlzott alkoholfogyastással járó mentális és fiziológiai megbetegedések (májzsugor, rák), ahogy a közlekedésben is egyre gyakoribb jelenség az ittas vezető, illetve az általa elkövetett baleset.

Azt persze, hogy egy társadalom mennyire van elázva, nemcsak az mutatja, évente mennyi tisztaszesz fogy: sokkal árulkodóbb adat például a májzsugor okozta halálozási arányok összevetése, de a trend itt is látszik: bár a hagyományosan nedves országok (Anglia, Oroszország, Magyarország, a balti államok, Lengyelország) még mindig vezetnek a májzsugor okozta halálozási arányokat összevető listákon, az elmúlt évek fogyasztásáról készült statisztikák azt mutatják, rohamosan nő a kínai fogyasztás.

photo_camera )
photo_camera )

Mint azt a Lancet megjegyzi, Kínában nem is csak a családban, a barátok, ismerősök társaságában elfgoadott az ivászat: az üzleti tárgyalások mindennapos kísérőjévé vált a nagyivás. Mint foglmaznak, sokszor egyáltalán nem is az élvezet miatt isszák magukat le egy-egy szerződés aláírása után a kínaiak, hanem "mert ez a szokás."

photo_camera )

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.