A békemenetesek szerint a legjobb, ha most minden fideszes homokba dugja a fejét

  • Szentmisével egybekötött minibékemenetet és lakossági fórumot szervezett a CÖF Sümegre.
  • A város annak a tapolcai választókerületnek a része, ahol pár hét múlva országgyűlési választásokat tartanak, és ahol a kiszivárgott felmérések szerint nem áll jól a Fidesz, a pártot a baloldali ellenzéki pártok mellett a Jobbik is megszorongathatja.
  • Ezért a CÖF Bayer Zsoltot is bevetve próbált meg mozgósítani hétfő este. Akitől még azt is megtudhattuk, hogy a legtöbb méltánytalanságról épp a 444 tehet. 

A hétfő délutáni mise már előrevetítette az egész este hangulatát. A korábbi hasonló fideszes rendezvényekhez képest jóval visszafogottabb volt a hangulat, maximum kétszáz résztvevő, gyakorlatilag mindenki nyugdíjaskorú. Feltűnést csak a pár CÖF-ös zászlóval feldíszített menő autó és a valamiért a helyszínen felbukkanó CBA-vezér Lázár testvérek okoztak.

Fotók: Botos Tamás

A rövid istentisztelet után, mely során a pap áldást kért e sokat szenvedett országra, a résztvevők átvonultak a közeli művelődési házba, hogy a közelmúltban felmerült kérdésekről meghallgassák Csizmadia Lászlót, ifjabb Lomniczi Andrást és legfőképp Bayer Zsoltot.

Felmerült kérdés pedig adódik bőven: a Fideszen belül, illetve a párt körül soha korábban nem tapasztalt harcok robbantak ki, jobboldali érdekcsoportok acsarkodnak, belülről fogalmazódnak meg kritikák egyes pártközeli szereplők életmódja miatt, nem tudni, hogy álom vagy valóság volt-e a polgári Magyarország, közben meg látványosan zárkózik fel a Jobbik, odalett a kétharmad, és a párt sorra bukdácsol a kisebb helyi választásokon.

Ebben a helyzetben kellett volna megmutatnia a Békemenet megálmodóinak, hogy merre van a polgári előre.

Igazából minden rendben

A kora esti fórumon elsőként a rendezvényt meghirdető CÖF elnöke, Csizmadia László indított, aki nehezen követhető gondolati ugrásokkal rendesen megterhelt előadásában arról beszélt, hogy azért jöttek most ide, hogy megmutassák, ami Veszprémben történt, az olyan egyszeri volt, mint a budai kutyavásár.

A veszprémi vereséghez ugyanis szerinte két dolog vezetett. Egyrészt hátradőlt a nemzeti-polgári oldal, inaktivitásuk miatt üzente meg Orbán Viktor is évértékelőjében, hogy Jó reggelt, Magyarország! Másrészt pedig a fideszeseket túlharsogták az „álcivilek” és a Magyarországot az EU-nál feljelentgető baloldali pártok.

Pedig

a keményen dolgozó embereknek a nyugati szakmai körök szerint is jó kormánya van

utalt a S&P felminősítésére. És bár a nagy törvénykezési kapkodásba csúsztak hibák, de erős a társadalmi kohézió és a jogállam kritériumai is érvényesülnek Magyarországon, ezért az ellenzék már nem a kormány eredményeit támadja, hanem egyesével próbálja a tagjait levadászni. Korrupció, oroszbarátság, ügynökvád, sorolta Csizmadia a módszereket, miket bevetnek a kormány tagjai és a miniszterelnök ellen.

sumeg_cof_coka_csizmadia_laszlo_4

Holott épp az MSZP-nek van kétmilliárd forintos tartozása, az SZDSZ pedig félmilliárdos tartozással szűnt meg, kanyargott Csizmadia, de Soros, a Clinton-alapítvány és a Norvég Civil Alap gondoskodik az éhező baloldali politikusokról, mondta a CÖF-vezér, aki amúgy mellékesen a hazai civil szervezetek állami támogatásáról döntő Nemzeti Együttműködési Alap vezetője is.

És hiába a kormány sikerei, az utcákon ugyanaz a 8-10 ezer álcivil elégedetlenkedik, őket pedig külföldi oligarchák pénzéből működtetett hazug honlapok támogatják.

Csizmadia nagyon röviden kitért a Jobbikra is, szerinte a kormányoldal nem megy bele olyan felelőtlen licitálásba, mint amilyen a nyugdíjkorhatár csökkentésének ígérgetése vagy az ötszázalékos áfa belengetése. Majd teljesen váratlan csavarként bedobta, hogy ahogy Gyurcsány Ferenc nemrég arról beszélt, hogy ez a Putyin már nem az a Putyin, úgy nem nehéz szerinte elképzelni, hogy nemsoká azzal érveljen, ez a Vona már nem az a Vona. Csizmadia alighanem ledobta ezzel a taktikai atombombáját, Gyurcsány-Jobbik koalícióval rémisztve meg szépkorú hallgatóságát.

CBA-hangulat

A CÖF jogi szakértőjére, ifj Lomniczi Zoltán volt az, aki megpróbált alaposabban érvelni amellett, hogy miért nem szabad a Jobbikra szavazni. Egyrészt egy esetleges Jobbik-kormány gazdasági elszigetelődést hozna, ráadásul visszaesne az idegenforgalom is. Ahogy ez történt szerinte Ausztriában is, Haider és a Szabadságpárt hatalomra kerülése után.

Ezen kívül egy Jobbik-kormány csak olcsó másolata lenne a Fidesz-KDNP-nek, erre pedig senkinek nincs szüksége. Lomniczi felhozta azt is, hogy a Jobbik Borsodban csak összeugrasztotta az állampolgárokat egymással, és semmit nem tudtak tenni a roma és nem roma emberek együttéléséért. Szerinte a mintavárosnak kikiáltott Tiszavasváriról is azért nem hallani mostanában semmit, mert a jobbikos vezetésű településen nőtt a leginkább a bűncselekmények száma a régióban.

Ellenzék helyett sajtó

Mind Csizmadia, mind Lomniczi csak felvezetésként szolgáltak a szubkultúra igazi popsztárja, Bayer Zsolt előtt. A hatalmas rajongással fogadott közíró és testnedvszakértő pedig nagyon világos üzenetet fogalmazott meg azzal kapcsolatban, mit kell csinálni a Fidesz körül felmerült kritikákkal: le kell szarni őket.

Surján László a nézőtéren

Bayer messziről indított, részletesen olvasott fel az aznapi Népszabadság vezércikkéből, melyben a lap méltatta a kormány gazdasági eredményeit, és arról írtak, hogy lezajlott a gazdasági konszolidáció és tiszta lappal indulhat a magyar gazdaság.

Elájulok

- mondta minderről Bayer, aki szerint persze ők ezt már öt éve mondják, de jobb ezt későn belátni, mint soha. Viszont ezzel véget is ért az örömködés. A Népszabadság után József Attila Eszméletéből idézett, egész pontosan azt a részt, hogy

Csak ami nincs, annak van bokra / csak ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra.

Majd azzal folytatta, hogy ugyanúgy, ahogy a harmincas években élők számára ez volt az alaphelyzet, úgy a mai kor emberei is ezzel találják szembe magukat. Hogy ami van, az szét fog hullani. A Fidesz ezzel küzd ötödik éve, csak ezt úgy hívják, hogy unortodox gazdaságpolitika és illiberális demokrácia. És ez ugyanaz, mint amiről József Attila eszmélt. És hogy hol tartanak ebben a harcban, azt jelzi a Népszabadság cikke.

Bayer Zsolt

Mindezek ellenére öt év elteltével mégis sokan a polgári oldalon azt tapasztalják, hogy egyre több minden érthetetlen, sokan elbizonytalanodtak. Míg egy éve ilyenkor kicsattant az önbizalomtól a polgári tábor és három választást hoztak le simán, most csak kapkodják a fejüket. És ebben Bayer szerint nem csak az ellenzék és az internetes újságok munkája van benne, hanem bizony a saját hibáik is. És ezt ki kell mondani.

Majd kimondás helyett sorra vette a kormánnyal szemben leggyakrabban megfogalmazott kritikákat, és azokat mind elkezdte valaki másra rátolni. Váratlan csavarként elsősorban az internetes lapokra és főleg a 444-re.

Példaként említette az internetadót, amivel a fő baj az volt, hogy hülyén beszéltek róla, feleslegesen adtak ezzel támadási felületet. Hasonlóan az útdíjhoz, mellyel ugyan sokak számára olcsóbb lett az utazás, a nem megfelelő kommunikáció miatt másfél hónapig mégis ezen rugózhatott az összes kretén újságíró.

sumeg_cof_coka_6

Vagy ott a korrupció. A polgári kabaré hagyományait felelevenítő Bayer magabiztosan tudta megnevettetni hálás hallgatóságát, a történetet, amely szerint az Egyesült Államok és Goodfriend bejelentette, hogy akkora a korrupció Magyarországon, hogy magyarokat tiltottak ki az országukból, de hogy kiket, azt a kormány kérdésére sem árulják el, egy saját kitalált rendőrségi sztoriba ágyazta, azt az apró tényt teljesen kifelejtve, hogy a kitiltási ügyet eredetileg a századvéges kézben lévő Napi Gazdaság hozta nyilvánosságra.

És erre fel a 444 fél éven át castingolhatott, hogy ki van kitiltva az országból. 

- mondta Bayer, majd felidézte, hogy elsőnek Habony Árpiról írtuk meg, hogy ki van tiltva, de ezután ő Washingtonban fotózta le magát, a 444 meg azóta sem kért bocsánatot. Majd jött Vida, és így tovább, mert rájöttek (rájöttünk?), hogy más nem működik.

Innentől pedig nem volt megállás: az épkézláb ellenzék hiánya miatt Bayer új kárhoztatható ellenfél kellett, és erre a nem kormánybarát sajtót találta meg, a közönség lelkes tetszését kiváltva ezzel. Kapott megjegyzést az Átlátszó, a hvg.hu, és legtöbbet a 444.

Mert Bayer szerint ugyan az ellenzék tavaly áprilisban úgy kapott ki kétharmaddal, mint a szar, de ezután azt találták ki ellencsapásként, hogy egyesével kell diszkreditálni mindenkit a kormányból, ez lett kiadva az újságíróknak is. Ezért kezdtek el például az újságok azzal foglalkozni, hogy milyen órát hord Lázár János.

Az ember esze megáll. A Lázár Jani Rolexén áll vagy bukik a haza sorsa. Ez lett a casus belli.

- mondta minderről. De ott a másik irány is, hogy a nem kormánybarát sajtó szerint a szülők nem segíthetik gyermekeiket, ha azok kormánytagok. Bayer meg is kérdezte a közönséget, hogy a jelenlévők közül ki támogatta már gyermekét. Majd amikor Szijjártó Péter szülői támogatással vásárolt 167 milliós házára tért át, felvetette azt is, ugyan ki ne támogatná ennyivel gyermekét, ha megtehetné. És Lázár és Simicskó példáját is felidézve beszélt arról, hogy már azzal támadjuk a kormányt, hogy azért tart itt az ország, mert örök gyerekek vezetik, ehhez pedig még képet is gyártunk, ahogy a kormánypárti politikusok gyerekként ülnek egymás mellett.

Szerinte az ellenzéknek már semmiféle ötlete nem maradt, annyira futja, hogy megpróbálják kicsinálni a hatalmon lévőket. Ahogy, tette hozzá, Jelcin is hatalomra jutott amerikai segítőinek köszönhetően Oroszországban.

sumeg_cof_coka_csizmadia_laszlo_2

Ez az az alaphelyzet, ahol most állunk a Magyar Hírlap újságírója szerint, és épp ezért a tapolcai választás elsősorban lélektanilag lesz fontos. Mert a kétharmad elvesztése nem érdekes (bármit is ír róla a 444, tette hozzá), hiszen a kétharmados törvényeken már rég túlvannak.

De most mindenkinek bele kell állnia a kampányba, és elmondania minden ismerősének, mik az alternatívák: hogy visszajönnek "Feriék, Tóbiás, Szél Dettozó", és velük visszajön minden, és lesz itt olyan kormányzás, hogy az USA nagykövete kétszer fog elájulni a gyönyörtől, lesz itt IMF és 100 napos program. Vagy jöhet a Jobbik. Amihez elrettentő példaként a Szirizát hozta fel, akik szerinte ugyanazzal a programmal, amit a Jobbik kínál, nyertek Görögországban. Két hónap után pedig vonyítva jöttek elő a lövészárokból, hogy megadják magukat az EU előtt.

Majd váratlan csavarral Bayer kitért arra is, hogy igen, el lehet jutni odáig is, hogy harminc év barátság után leügynöközzük Orbánt, majd másnap a Blikk címlapján szereplünk már fogászati kezelésünkkel.

Akkora gazembert még nem láttak, mint Simicska Lajost.

- foglalta össze Bayer, aki szerint azt kell belátni, hogy nincs más, csak a Fidesz.

Ezt az országot mi konszolidáltuk

És ha ezt most elrontják, ki tudja fel tud-e még állni valaha ez a társadalom. Ez Tapolca tétje, az önbizalom visszaszerzése. És ezért

Nincs itt a büntetés ideje, nagyon nincs itt.

- utalt arra Bayer, hogy alighanem most a félrenézés ideje van. És ezzel lassan véget is ért a program. Mi pedig nem sokkal később kinn sétáltunk a teljesen üres sümegi főutcán hétfő este fél nyolckor, ahol az egymástól pár tucatnyi méterre nyitott két trafikon kívül már semmi nem volt nyitva.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.