Előzetesbe került Tarsoly Csaba és két társa

bűnügy
2015 március 29., 16:34
comments 305

Az egész hétvégén átívelő huzavona után vasárnap délután úgy döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság, hogy előzetes letartóztatást rendel el a Quaestor vezetőivel szemben. Tarsolyt nagyon kínosan hosszú és megmagyarázhatatlan kivárás után csütörtök éjjel vették őrizetbe, csalással gyanúsítják. Azt, hogy mi és mikor történt eddig a kormányközeli Quaestor-ügyben, itt szedtük össze részletesen.

Időközben Tarsoly ügyvédje fellebbezést adott be, mert nem ért egyet a döntés indokaival, miszerint fennállna a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.

Papp Gábor szerint ügyfele az elmúlt három hétben a hatóságok rendelkezésére állt, és Budapestet mindössze egy alkalommal hagyta el, amikor a győri futballcsapatot látogatta meg.

Ezalatt mind a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank, mind a rendőrség rengeteg dokumentumot, bizonyítékot foglalt le, és három alkalommal hallgatta ki Tarsoly Csabát, tette még hozzá. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.