Elindult a Nemzeti Közműszolgáltató

Egyéb
2015 április 02., 10:02
comments 177

Megkezdte működését április 1-jén az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKSZ) a gázüzletágban - jelentette be a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár Pécsen csütörtökön.

Németh Lászlóné a nemzeti közszolgáltatás hazai ügyfélszolgálati hálózatának átadásán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az immár országos lakossági gázszolgáltatóvá vált Főgáz Zrt. saját és a postai ügyfélszolgálatokon, összesen 300 helyen várja az költségeik csökkentésére törekvő, átjelentkezni kívánó fogyasztókat.

Azt mondta, a nemzeti közszolgáltatás lényege, hogy a nonprofit alapú, az ellátásbiztonságot és a fogyasztók érdekeit szem előtt tartó, takarékos működéssel folytatódhat a rezsicsökkentés, amelynek hatására Magyarországon a földgáz és az áram ára az egyik legalacsonyabb lett az Európai Unióban.

photo_camera MTI Fotó: Marjai János

Németh Lászlóné arra az újságírói kérdésre, hogyan kínálhat kedvezőbb gázárat az új szolgáltató a régieknél, azt válaszolta, hogy

a lakossági, kisvállalkozói körben a mérőórák nagysága befolyásolja a díjat, ezeket a berendezéseket kisebbekre tervezik cserélni.

Horváth Péter, az ENKSZ elnök-vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy az ENKSZ-hez tartozó Főgáz tevékenységének kiterjesztésével az ország bármely pontján élő fogyasztó számára megteremtették a lehetőségét, hogy dönthessen a szolgáltatóváltásról, a nemzeti közműszolgáltatáshoz való csatlakozásról. Gyors, egyszerű ügyintézést kínálnak, és abban bíznak, hogy az év végére a magyarországi fogyasztóknak több mint felét már a Főgáz fogja kiszolgálni. Megjegyezte, már az első nap sokan jelezték átlépési igényüket.

A következő lépés a villamosenergia-szolgáltatás lesz, amely a tervek szerint 2016 januárjában indul, később pedig a távhőszolgáltatásban szeretnének alternatívát kínálni. Hozzátette, hogy utóbbival kapcsolatban folynak az előkészületek, a következő hónapokban átvizsgálják a hazai távhőszolgáltatókat és termelőket. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.