Történelmi jelentőségű megállapodás, ami a világbéke felé vezet - Történelmi léptékű hiba, ami végleg pokollá fogja alakítani a Közel-Keletet.

Nagyjából ez a két szélsőértéke annak a tengelynek, amin az iráni atommegállapodás csütörtökön elfogadott kerettervére érkező rengeteg reakció helyezhető el. Igazán komoly tanulságot levonni még korai lenne, most ugyanis csak az alapvető keretekben egyeztek meg a felek, a részletes megállapodás kidolgozására június 30-áig adtak maguknak időt. És mint Barack Obama amerikai elnök is elmondta némileg győzelemittas beszédében, addig még bőven lehetnek viták és nehézségek.

De mindettől függetlenül a hangulat jelenleg inkább örömteli a politikusok között. Az elfogadott keretfeltételek értelmében Irán gyakorlatilag lemondott arról, hogy atombomba előállításához alkalmas technológiával rendelkezzen a jövőben, cserébe viszont egy sor olyan szankció szűnhet meg az országgal szemben, ami elviselhetetlenül nehézzé tette az irániak életét.

A keretfeltételek értelmében:

• Irán az eddigi 20 ezer centrifugából 14 ezret leszerel. 
• Odalesznek a régi, kezdetleges centrifugák is. Csak a hetvenes évekből származó, európai fejlesztésű IR-1-s centrifugák maradhatnak meg, újabb típusokat nem fejleszthetnek.
• Az ország lemond a dúsított uránkészletük 97 százalékáról, a tíztonnás készletüket 300 kilogrammnyira kell csökkenteni. És ennek a dúsítottsági szintje sem haladhatná meg a 3,67 százalékot.
• Iránnak el kell pusztítania vagy exportálnia kell az araki plutóniumgyár magját, és egy olyan új maggal kell helyettesíteni, ami nem alkalmas fegyverkezéshez szükséges dúsítottságú plutónium előállításához.

Azaz Iránnak lehet atomprogramja, használhatnak és állíthatnak is elő nukleáris üzemanyagot, de ennyi. Olyan dúsítottságuk uránnal, ami atombomba előállításához szükséges, nem rendelkezhetnek. Az nagyon nagy kérdés, hogy mi lesz a közel tíz tonnányi dúsított uránnal, amitől Iránnak meg kell szabadulnia. Ebben nem értett egyet a két ország, és a jelek szerint a mostani megállapodás nem is tartalmazza még erre a választ.

Az iráni atomprogram történelmi hátteréről itt írtunk nagyon részletesen.

Az eddig napvilágra került részletek alapján mindenesetre a legtöbb elemzés szerint egyértelműen az Egyesült Államoknak kedvező megállapodás született. Még akkor is, ha a nyugati hatalmak is tettek engedményeket, igaz ezek főleg szimbolikus jelentőségűek voltak. Irán például megtarthatja a natanzi nukleáris létesítményét, és ott továbbra is folytathat dúsítást, pedig az amerikaiak ezt nagyon nem szerették volna. Megmaradhat a fordowi létesítmény is, itt kutatómunka folyhat, de hasadóanyagot nem tárolhatnak itt.

Ezek a létesítmények régóta szúrták a nyugati megfigyelők szemét, mivel támadások ellen nagyon megerősített, erődszerű építményekről van szó, pont olyasvalaminek, ahol titkos fegyverkezési munkálatok történhettek. A létesítmények végül maradhatnak, viszont a nemzetközi megfigyelők szabadon járhatnak majd oda bármikor.

És igen, a megfigyelők is fontos elemét képzik a megállapodásnak. Az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) felügyelői az összes iráni nukleáris létesítménybe szabad bejárást kapnak, ugyanígy az uránbányákba és a centrifugaparkokba is. Egyben joguk lesz arra, hogy ha az országban bárhol bármilyen gyanús tevékenységről hallanak, akkor a helyszínre mehessenek kivizsgálni, mi folyik ott.

Mindezért cserébe Irán pedig jelentős gazdasági könnyítéseket kap. AZ Egyesült Államok és az Európai Unió minden, a nukleáris program miatt kivetett szankciót fel fog függeszteni, ahogy az IAEA arra jutott, hogy Irán teljesítette a megállapodásban foglaltakat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kivetett szankciók pedig akkor érnek majd véget, ha minden olyan tényező megszűnik, ami aggodalomra adhatott okot az iráni atomprogram körül. Ugyanakkor vannak szankciók, amik maradnak, például az Egyesült Államok azért is bünteti az országot, mert szerintük állami szinten támogatják a terrorizmust, ezt a területet egyáltalán nem érinti a mostani megállapodás.

Most még nagy az öröm

Nyilván a hónapokon át tartó hihetetlen politikai játszmák utáni első fellégezés eredménye, de a legelső politikai reakciók szinte kivétel nélkül lelkesek és optimisták a megállapodással kapcsolatban. Még az izraeli Haaretz is arról írt vezércikkében, hogy ez végül is nem egy rossz megállapodás: a részletekből kiderül, hogy ha Irán betartja a megállapodás rá eső részét, akkor ez megfelelhet Izrael biztonsági érdekeinek és több korábbi aggodalmukat is eloszlathatja. A mostani megállapodás alapján jelentősen csökkenhet az esélye annak, hogy Irán a következő két évtized során atombombához jusson, ez pedig olyan eredmény, amit a Benjamin Netanjahu miniszterelnök által belengetett légicsapások vélhetően nem értek volna el.

Netanjahu természetesen nem boldog, Obamával folytatott telefonbeszélgetése során a nemrég újraválasztott izraeli miniszterelnök közölte, hogy vehemensen ellenzik a keretmegállapodást, és az Izraelt létében veszélyezteti.

A Fehér Ház kertjében elmondott beszédében Barack Obama viszont történelmi egyezségről beszélt, és arról, hogy ez jelenleg a legjobb lehetőség volt arra, hogy megakadályozzák Iránt abban, hogy atombombára tegyenek szert. Ha a mostani megállapodás hatályba lép, akkor Obama szerint nem csak az Egyesült Államok, de szövetséges tagországaik és az egész világ is egy biztonságosabb hellyé válhat.

Obama beszédében röviden utalt arra a 47 republikánus politikusra is, akik nyílt levélben üzenték meg az iráni vezetésnek, bármilyen megállapodás szülessen is, ők azt idővel fel fogják mondani. Az amerikai elnök szerint ez a megállapodás nem egyszerűen egy megállapodás a hivatala és Irán között, mert a tétek jóval nagyobbak itt, háborúról és békéről van szó.

Szerinte ha Irán csalni fog, a világ arról hamar tudomást fog szerezni. És a megállapodást nem a bizalomra építették, hanem példa nélküli mértékű ellenőrzésekre. Obamára még komoly belpolitikai küzdelem is vár a megállapodás miatt, próbált is ezzel kapcsolatban figyelmeztetni, amikor arról beszélt, ha a Kongresszus kinyírná a megállapodást, semmibe véve a szakértői elemzéseket, bármiféle ésszerű alternatíva felkínálása nélkül, akkor az Egyesült Államokat lehetne hibáztatni a diplomáciai kudarcért. Ami nyilvánvalóan a konfliktusok kiszélesítése felé hatna. Igaz, hogy Obama viszonylag nagy mozgástérrel rendelkezik most, a szankciók többségét kongresszusi jóváhagyás nélkül is felfüggesztheti.

A republikánusok persze mindettől függetlenül nekiestek Obamának, a megállapodást meg rendre azzal az egyezséggel vonják párhuzamba, amit Neville Chamberlain kötött 1938-ban Adolf Hitlerrel.

Az igazi veszély nem is az atom

Az elemzések egy további csoportja pedig akörül az érv körül csoportosul, hogy az iráni atomlétesítmények sorsánál sokkal fontosabb kérdés, hogy mi lesz, ha megszűnnek a szankciók, és a tőke elkezd majd beáramlani az országba. Ezt a eredményt üdvözölték csütörtök éjjel sokan az ország nagyvárosainak utcáin is, ahol spontán ünneplések kezdődtek. És emiatt aggódik például a Quartz cikke is.

Mert szerintük más se hiányzott a világnak, mint még egy Szaúd-Arábia az eddigi mellé, azaz hogy ezentúl két petrodollárból működő, komoly nemzetközi ambíciókkal rendelkező vallási szélsőségesek által irányított ország vetélkedhessen egymással. A gazdasági szankciók feloldása pedig pont ezt hozhatja el.

Az elemzés amiatt is aggódik, hogy a szankciók feloldása után borzasztó nehéz lenne újakat visszavetni Iránra, ha egyszer csalni kezdenének az atomprogramjukkal. A legtöbb nyugati hatalmat is nehezen venné rá erre vélhetően az Egyesült Államok, Kína és Oroszország meggyőzése pedig még lehetetlenebb feladat lenne. És ahhoz képest, hogy a gazdaságilag meglehetősen megszorított Irán mennyit volt képes kavarni a közelmúltban a Közel-Keleten (Aszad támogatása Szíriában, Hezbollah, Hamasz támogatása, vagy most legutóbb a húsziké Jemenben), jogos aggodalmakat vethet fel a kérdés, hogy egy gazdaságilag szárnyaló Irán mire lehet képes. A legkomolyabb megalapozott félelem, hogy a szaúdiak és az irániak között már most is kiélezett proxyháborúk kaphatnak új lendületet, amire Jemen tökéletes terepet szolgáltathat.

Azaz az egész szituáció pont annyira komplex és kibogozhatatlan, mint általában minden, ami a közel-keleti régióban történik. (Az áttekinthetetlenül kusza közel-keleti helyzetről nemrég itt írtunk részletesebben.) Viszont mindezzel együtt abban nagyjából konszenzus van a megszólalók között, hogy jobb, hogy megszületett ez az egyezség, mintha a tárgyalások zsákutcába jutottak volna.

(Vox, Vox,  Guardian, Foreign Policy, Quartz)