„Elég erős nemzet vagyunk hozzá, hogy saját magunk veszélyeztetése nélkül kipróbáljuk ezeket a javaslatokat. Ez az, amit az emberek látszólag nem képesek felfogni" - mondta a New York Times talán legbefolyásosabb újságírójának, Thomas Friedmannek Barack Obama amerikai elnök. Pár nappal előtte írták alá a hatok - az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, az EU és Oroszország - képviselői az előzetes megállapodást Iránnal az ország atomprogramjáról.

Az iráni tárgyalót Mohammad Javad Zarifot ünneplő tömeg fogadta otthon, Teheránban, és üdvözölte az alkut Bassar al-Aszad, a szír diktátor is – ami a gúnyt félretéve is intő jel lehet. Ha valamit ennyire ünnepelnek, az aligha lehet jó alku a Nyugatnak. A tisztánlátást nehezíti, hogy egyelőre csak egy előzetes megállapodásról van szó, aminek a technikai részleteit csak a következő hónapokban dolgozzák ki. Annyi azonban már az első közlések alapján biztos, hogy

Irán folytathatja atomprogramját.

A kérdés csak az, hogy ezen belül milyen esélyei lesznek az atomfegyver kifejlesztésére – végső soron ez, és nem az atomprogram teljes lezárása volt a tárgyalások célja.

Pár évig nem lesz kitörés

Azt az időt, amire egy országnak szüksége lehet ahhoz, hogy atombombát állítson elő, a zsargonban breakout time-nak, kitörési időnek nevezik. Iránnak, ahol az elmúlt években tízezrével állították üzembe az egyre fejlettebb, vagyis egyre gyorsabban egyre több urán megfelelő szintű dúsítására alkalmas centrifugákat, a legvészjóslóbb becslések szerint akár két-három hónapnyi megfeszített munka is elég lett volna kellő mennyiségű, megfelelően dúsított urán előállításához.

Ezt a kitörési időt most tíz évre sikerült növelni, rendesen elnapolva ezzel a problémát.

Hogy hogyan?

A megállapodás technikai részleteit Richard Stone, a Scinece külpolitikai szakírója foglalta össze. Stone tudós ember, 1988-ban a neves Cornell Egyetemen szerzett biológus végzettséget, mielőtt tudományos újságírónak állt volna. Van némi köze a nukleáris fegyverkezéshez is, 1995-96-ban Oroszországban, 2004-2005-ben a világ legjelentősebb urántermelő országában, Kazahsztánban töltött el egy évet Fulbright-ösztöndíjasként. Az előzetes megállapodásban foglaltak értelmezésében pedig Frank Von Hippel, az egyik legjobb amerikai egyetem, a Princeton fizikusa és fegyverkezési szakértője segítette.

Elemzésük szerint az alku legfontosabb része Irán urándúsító kapacitásának drasztikus, még a szakértőket is meglepő korlátozása.

A dúsított urán két legfőbb forrása Iránban az araki nehézvizes reaktor, amit az oroszok építettek, illetve Irán egyre fejlettebb centrifugái.

A legmeglepőbb áttörést az előbbiben érték el a tárgyalók:

Irán beleegyezett, hogy az araki erőműt természetes urán helyett - amiből évente akár tíz kiló plutóniumot is kinyerhetnének - alacsony dúsítottságú uránra (LEU) cserélik. A LEU-ból sokkal kevesebb plutónium termelhető, sokkal nehezebben. Irán ráadásul váratlan garanciát is adott rá, hogy ne tudja kénye-kedve szerint visszaváltani természetes urán használatára az armaki erőműben. A LEU-ból előállított fűtőanyag sokkal kisebb helyet foglal el, mint a természetes uránból előállított, Irán pedig beleegyezett, hogy kicsinyítsék az amraki reaktortartályt, hogy abba ezentúl csakis LEU-cellákat lehessen berakni.

Stone és von Hippel szerint önmagában ez az egy engedmény négy-hatszorosára növelte a kitörési időt - vagyis Iránnak már akkor is legalább egy év kéne a bombagyártáshoz 2-3 hónap helyett, ha csak ebben engedett volna.

Irán a centrifugák ügyében is komoly engedményeket tett. Az országban jelenleg 19000 ilyen urándúsító centrifuga működik, ebből az előzetes megállapodás szerint csak 6104-et tartanak meg, ráadásul az első generációs, kevésbé hatékony IR-1 típusból. Abba is beleegyeztek, hogy a jövőben csak 3,67 százalékosra dúsítják az uránt, ami így atomerőművek fűtőelemeként használható lesz, fegyvergyártásra viszont még alkalmatlan. A két lépés együtt már kellő garancia arra, hogy egyhamar nem lesz elegendő erősen dúsított uránjuk a fegyvergyártáshoz.

Az egyezmény leglényegibb, egyben legkönnyebben kijátszható része a már meglévő dúsítotturán-készletek csökkentése volt:

Irán beleegyezett, hogy meglévő tíztonnás LEU-készletét 300 kilogrammra csökkenti, és a következő tíz évben nem is halmoz fel ennél nagyobb mennyiséget. Önmagában már ez azt jelenti, hogy a következő tíz évben nincs reális esélyük atomfegyver kifejlesztésére - de ez esetben garanciát nem tudtak adni, ennek betartását csak ellenőrizni lehet.

Azt, hogy hogyan szabadulnak meg a felhalmozott készletektől, az előzetes megállapodás még nem tisztázta. A fölöslegessé vált LEU-t exportálhatják, vagy kiégett uránnal is keverhetik, csökkentve ezzel dúsítottságát. A leglogikusabb megoldás a Stone-nak nyilatkozó szakértők szerint az lehetne, hogy a készletet Oroszorszgába szállítják, ahol aztán az amraki erőműben használható fűtőanyagrudakat gyártanának belőlük.

Elnapolt probléma

Az alku lényege tehát annyi, hogy

Iránnak belátható időn belül ne legyen atombombája.

Ennyit Obama is beismert. Az amerikai közrádiónak, az NPR-nek adott keddi nyilatkozatában annyit állított, hogy Irán a következő tíz évben biztosan nem tud atomfegyvert előállítani, ha aláírják a megállapodást. „A valós félelem, hogy mi lesz 13, 14 vagy 15 év múlva. Vannak fejlett centrifugáik, amikkel viszonylag gyorsan tudnak uránt dúsítani, vagyis akkor a kitörési idejük akár nullára is csökkenhet” – mondta.

Miért kötötték meg mégis az alkut, ha csak elnapolja, nem pedig megoldja a problémát? Obama szerint azért, mert megtehetik. „Irán védelmi költségvetése 30 milliárd dollár. A mienk közel 600 milliárd. Irán felfogta, hogy nem harcolhat velünk” – mondta Friedmannek, akinek az Obama-doktrínát is összefoglalta:

elszigetelés helyett kapcsolatokat épít, de minden eszközt megtart szükség esetére.

„Irán megváltozhat. Ha pedig mégsem, az elrettentő képességeink, katonai fensőbbségünk megmarad. Nem mondunk le semmiről a magunk és szövetségeseink védelmében, akkor meg miért ne próbálkozhatnánk ezzel” – mondta. Magyarán

most megnézné, mire mennek a diplomáciával, mert ez az alku elég időt ad erre.

Odacsapni most már később is ráérnek, ha úgy adódik. (Via Science, New York Times)