Kurt Cobain lánya annyira nem szereti a Nirvanát, inkább Oasist hallgat

Gyakorlatilag élete első hosszabb interjúját adta a 22 éves Frances Bean Cobain a Rolling Stone-nak. A képzőművészként dolgozó lányról túl sokat ebből nem lehet megtudni, de az kiderül belőle, hogy igazából sosem kedvelte a Nirvanát, akkor már sokkal inkább Mercury Rev, Oasis és Brian Jonestown Massacre, amit hallgat.

Ugyanakkor a Territorial Pissing egy kibaszott jó szám szerinte.

Cobain lógott együtt a zenekar korábbi tagjaival is, most, hogy apjáról dokumentumfilmet forgattak. Amikor Dave Grohl, Krist Novoselic és Pat Smear egyszer átment hozzá, hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy ők hárman együtt voltak. És mind úgy viselkedtek, mintha Kurtot látnák a lányban, úgy néztek rá, mintha egy szellemet látnának. Majd sztorizgatni kezdtek, Cobain pedig csak ült ott, bámult maga elé és láncdohányzott. De a zenekartagok szerint ezzel is pont olyan volt, mintha a saját apja volna.

A teljes interjút itt lehet elolvasni. Tegnap volt amúgy kereken 20 21 éve, hogy Kurt Cobain meghalt.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.