Miloš Zeman végül „szabad akaratából” úgy döntött, hogy mégsem megy el Putyin parádéjára

külföld
2015 április 10., 10:29
comments 104

Nagy botrány kerekedett a múlt héten, amikor Miloš Zeman cseh elnök bejelentette, hogy ő igenis elmegy május 9-én Moszkvába minden idők legnagyobb katonai parádéjára.

Bejelentése után az USA prágai nagykövete meg is jegyezte, hogy „borzasztó volna”, ha a cseh elnök lenne az egyetlen EU-s államfő, aki részt vesz az ukrajnai háború miatt elég rossz szájízű parádén, ahol Putyin hadserege teljes erejét készül fitogtatni a második világháborús győzelem 70. évfordulójának apropóján.

Zeman akkor még nagyon harciasan reagált. Azt mondta, hogy szerinte a cseh nagykövet sem adna tanácsot az amerikai elnöknek arról, hogy hova utazzon, úgyhogy az amerikai nagykövet se tegye ezt. És megüzente, hogy ezentúl a nagykövet be se léphet az elnöki palotába.

Azóta több mint egy hét is eltelt, és mostanra Zeman, saját állítása szerint saját akaratából úgy döntött, hogy mégsem megy május 9-én Moszkvába a katonai parádéra.*

*Pontosítás: Zeman elutazik Moszkvába, de nem vesz részt a parádén, csak megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját, és

Putyin helyett inkább a szlovák miniszterelnökkel, Robert Ficóval találkozik majd. Ezzel amúgy igen kellemetlen helyzetbe hozta Robert Ficót, aki Áder Jánoshoz hasonlóan eddig hallgatással próbálta kezelni a kínos helyzetet, hogy ha elmegy, akkor a nyugati szövetségesei, ha nem megy el, akkor az oroszok sértődhetnek meg. Most ugyanis Zeman elszólásából kiderült, hogy Fico is elutazik Moszkvába.

A moszkvai parádéra szintén meghívott Áder János még kellemetlenebb helyzetbe került. A végén még tényleg megbetegedik. (Via Prague Post, H/T Csehszlovák kém)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.