https://img.444.hu/000_DV2004366.jpg

Hologramemberek tüntettek a spanyol parlament előtt

külföld
2015 április 12., 13:41
comments 71

A tavaly elfogadott törvény az egyik legkeményebb gyülekezési szabadságot korlátozó intézkedés jelenleg Európában. A törvény július elsejével fog hatályba lépni, és onnantól gyakorlatilag lehetetlenné válnak majd a hagyományos értelemben vett tüntetések. Az elmúlt hónapokban egymást érték a klasszikus tüntetések az országban a törvény ellen, a hétvégén pedig egy egészen új módszerrel próbálkoztak a tüntetők, amivel kikerülték a leendő törvény intézkedéseit: több ezer hologramfigura vonult a parlament épülete elé Madridban.

photo_camera (HO / QMS COMUNICACION / AFP)

A hologramemberek tábláin olyan feliratok szerepeltek, mint hogy nekik több szabadságjoguk van, mint húsvér társaiknak. A tüntetést szervező mozgalom mögé több mint száz civil szervezet szállt be. A tüntető hologramoknak bárki adhatta arcát, neten lehetett fényképet küldeni a világ minden tájáról, amit aztán a fejekre vetítettek. Több ezer fej érkezett végül a tüntetés ideje alatt.

A törvény értelmében csak speciális engedély birtokában lehet a jövőben tüntetni bármiféle kormányzati vagy közintézmény közelében. Ebbe az egyetemek és a kórházak is ugyanúgy beletartoznak, mint mondjuk az önkormányzati épületek. A nem engedélyezett tüntetések szervezőire pedig horrorbírságok várhatnak, a felső határ 600 ezer eurónál (!) van. De hatszáz eurós büntetés járhat azért is, ha valaki tiszteletlen a tüntetésen felbukkanó rendőrökkel, és 30 ezer euró, ha valaki lefényképezi vagy filmezi őket.

(Independent, Felső kép: HO / QMS COMUNICACION / AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.