Túl jól sikerült a csalás, véletlenül megnyerte a maratont a nő

Nagy kópé Kendall Schler, meg akarta ismételni tavalyi remek szereplését a St Louis-i maratonon. Akkor harmadik helyen végzett, és akkor sem futotta le a távot. A trükk pofonegyszerű volt:

elindult a versenyen, kiállt, majd a célhoz közelítve újra beállt.

Idén túl jól sikerült a móka és még a biciklis felvezető és az első helyen álló Andrea Karl előtt szállt vissza a versenybe. Húsz percig így is győztesként ünnepelték, de utána persze fény derült a turpisságra. És akkor már elővették a tavalyi eredményét is és elvették az akkor szerzett bronzérmet is. Minden bizonnyal idén sem akarta megnyerni a versenyt, csak szimplán elszámolta magát.

Az eset felidézi az 1896-os olimpia maratoni versenyét, ahol a győztes Szpirídon Lúiszt és az ezüstérmes Kharilaos Vasilakost nem sokkal követte a szintén görög Spiridon Belokas és a magyar Kellner Gyula. Belokas harmadik helyét törölték, mivel kiderült, hogy a táv egy részét nem futva, hanem kocsival tette meg. (DailyMail)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.