A panoptikumból leporolt politikusok jól fizető helye lett a közterületfenntartó

2015 április 23., csütörtök 9:39
62

Emlékeznek még Horváth Bélára? A rendszerváltás után MDF-es képviselő volt, aztán kisgazda, volt Torgyán József kabinetfőnöke is. Ő az, aki Tarlós Istvánnak köszönhetően január elsejétől a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. vezetője lett. Klassz állás, másfélmillió körüli fizetéssel, ráadásul az Index információi szerint nemcsak ő jár jól.

Horváth Béla akkora kabinetet alakított ki magának a cégénél, amit talán még egy miniszter sem. Tízfős, öt tanácsadóval, két főmunkatárssal és három asszisztenssel. A legnagyobb, 1,1 milliós fizetést azt a Sepsey Tamás kapja tanácsadóként, aki szintén MDF-es képviselő volt még a kilencvenes években, az első Orbán-kormány alatt KEHI-elnök lett, aztán az Állami Számvevőszék alelöke, de még most sem engedik el a kezét.

Tanácsadó lett Nemes Ferenc Istvánné is, aki nemrég még a Főpolgármesteri Hivatal városüzemeltetési főosztályán volt ügyintéző. Itt volt kinevezése előtt osztályvezető Horváth Béla. Kinevezése előtt ezt az osztályt vezette Horváth Béla.

Az Index szerint a kabinet bérköltsége évente 100 millió forint körüli, de ezen felül a kabinettagok nagy része szolgálati kocsit kapott kinevezése után, van, akinek sofőr is jutott. Mindezt akkor, amikor elbocsátások vannak a cégnél, és a szűk bérkeretre hivatkozva nyugdíjasok korú dolgozók munkaviszonyát szüntették meg. Húsvétkor pedig elmaradt a húsvétkor szokásos sonkapénz.

Forrás: fkf.hu

Kalmár László humánpolitikai igazgató azt mondta az Indexnek, hogy a kabinet „enyhítheti a belső szervezeti rendszer diszfunkcióit”, és „segítheti az egyes szakterületek közötti horizontális kommunikációt, illetve lehetőség nyílik napi szinten a felső és középvezetői munka hatékonyabb koordinálására”. Ráadásul korábban is voltak tanácsadók, akik közül többet elküldtek és a kabinet tagjainak egy része eddig is az FKF-nél dolgozott, vagyis nem is jár olyan nagy plusz költséggel a kabinet fellállítása.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt