Egyszerűbb dolguk lesz a rendőröknek, ha valakiről meg akarják tudni, hogy drogozott-e

bűnügy
2015 április 23., 14:38
comments 122

Áprilistól olyan berendezést kezdtek használni a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetnél, amivel az alkohol mellett kábítószerek és új pszichoaktív anyagok is kimutathatók a vér- és vizeletmintákból - írja a Zsaru Magazin.

Eddig az volt a gyakorlat, hogy ha felmerült a gyanú, hogy valaki ittas vagy bódult állapotban követett el akár bűncselekményt, akár szabálysértést, akkor a rendőrök orvoshoz vitték, ahol vér- és vizeletmintát vettek tőle.

A mintát elküldték egy laboratóriumba, ahol meghatározták a véralkoholszintet. De a drogot nem vizsgálták automatikusan.

Vagyis azt megnézték, hogy valaki mennyi ivott, de arra már nem volt megfelelő eszközük, hogy pontosan azonosítsák a vér- és vizeletmintában az alkohol melletti egyéb tudatmodosító szerek összetevőit.

"Munkánk így befejeződött azzal, hogy elküldtük a szakértői véleményt, amely szerint az alany mintájából alkohol nem volt kimutatható" - nyilatkozta a BSZK véralkohol-vizsgáló laboratóriumának vezetője, Bánfai Edina.

Az ittasság kizárása után a hatóság már csak abban az esetben kérte a vér- vagy vizeletminta vizsgálatát drogra, ha a gyanúsítottal kapcsolatban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja is felmerült.

De ennek vége.

Áprilistól egy nagy hatékonyságú, folyadékkromatográffal összekapcsolt tömegspektrométer használnak, amivel meg tudják nézni, hogy a minta tartalmaz-e kábítószerre vagy új pszichoaktív anyagra utaló összetevőt.

"Ha találunk ilyet, informálni tudjuk az eljáró hatóságot, amely elküldheti a mintát további vizsgálatra az Országos Toxikológiai Intézetbe vagy más toxikológiai laboratóriumba" - mondta Bánfai Edina.

A folyadékkromatográfban egy minta vizsgálata körülbelül fél órát vesz igénybe. A készülék szétválasztja a mintában található összetevőket, a tömegspektrométer pedig azonosítja az egyes vegyületeket. A cik szerint ez a vizsgálati módszer minden olyan anyag kimutatására alkalmas, amelyhez van referenciaminta. Mivel a BSZKI kábítószer-vizsgáló laboratóriumában vegyelemzik a rendőrség által lefoglalt kábítószereket és dizájnerdrogokat, és itt azonosítják az utcán felbukkanó legújabb szereket is, referenciamintából nincs hiány.

Bánfai Edina szerint már találtak olyan mintát, amiben alkohol nem volt, de kokain és metadon maradványok igen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.