Az egész úgy kezdődött, mint a romantikus komédiákban. A fiú és a lány véletlenül összefutottak a tajnani vasútállomáson. Megbeszéltek egy találkát.

A fiú ki is ment az állomásra, de a lány nem jött. Ezért a randi másnapján is kiment. Semmi. Harmadnap is. A lány nem jött. Negyedik nap, újabb kudarc.

A fiú ekkor úgy döntött, hogy minden napja minden percét az állomáson tölti, nehogy véletlenül lemaradjon a lányról. Hajléktalan lett. Először az aluljáróban rendezkedett be, de fekvőhelyet nem alakított ki, hogy ha netán felbukkanna a lány, akkor azonnal felpattanhasson.

Azóta eltelt húsz év, a fiúból 47 éves középkorú férfi lett. Egyre büdösebb és elhanyagoltabb férfi, akin az se segített, hogy gyermekbénulása miatt mozgáskorlátozott volt. Hiába próbáltak segíteni rajta a szociális munkások, nem volt hajlandó nemhogy szállásra költözni, de még mosakodni sem.

Végül egy szociális munkás elkezdett tiszta ruhát vinni neki, hogy legalább átöltözzön néha. Tavaly év végén pedig végül arról is sikerült meggyőzni, hogy beköltözzön egy szállásra, ahol megfürdették, megnyírták a haját, kivizsgálták, kezelték a cukorbetegségét. De egy hét múlva újra lelépett.

És azóta is csak ül az állomáson és figyeli az érkező utasokat.