„Bent vagyunk, ezzel együtt kell élnünk” – mondta Keszthely polgármestere az EU-ról

eu
2015 május 01., 13:26

Balatoni évadnyitó ünnepséget tartottak pénteken Keszthelyen, ahol Ruzsics Ferenc Fidesz-KDNP-s polgármester nagyon jól magáévá tette a kormány euroszkeptikus hozzáállását.

ruszics ferenc fidesz kdnp keszthely

Az MTI szerint elmondta, hogy jó szezonban reménykedik, és kiemelte a munkások és a munka megbecsülésének fontosságát, illetve Magyarország EU-tagságáról azt mondta:

„Bent vagyunk, ezzel együtt kell élnünk, és a lehetőségeket pedig ki kell használnunk, ez most nagyon nagy felelősség.”

Ez azért is érdekes, mert éppen két éves hír, hogy összesen több mint egymilliárd forintos uniós támogatással szépült meg Keszthely belvárosa.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.