Irodalomtörténeti mű megértésével kezdődött az érettségi

Egyéb
2015 május 04., 04:46
comments 156
photo_camera A debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai is nekiálltak értelmezni a szöveget.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Reggel nyolc órakor megkezdődött az idei érettségi, középszinten 77975, emelt szinten 1904 középiskolás kezdte meg a magyar szövegértési feladatot.

A diákoknak 60 percük van Grendel Lajos "A modern magyar irodalom története" című művéből vett két és fél oldalnyi idézet felfogására, értelmezésére és a szöveghez kapcsolódó kérdések megválaszolására. A vizsga második részében 180 percük lesz a szovegalkotási feladatlap kitöltésére.

A szlovákiai magyar Grendel Lajos 2010-ben megjelent irodalomtörténeti műve a XX. századi magyar lírában és epikában végmbement változásokkal foglalkozik.

A vizsga második felében, a szövegalkotási feladatlapon három feladat közül lehet majd választani, jellemzően műelemzés, összehasonlító elemzés vagy érvelés lehet a választott feladat, amit 500-1500 szóban kell megoldani.

UPDATE: A vizsga második felében középszinten Bodor Ádám Állatkert című novelláját lehet elemezni. Az elmúlt évek trendje alapján számítani lehetett rá, hogy egy novella elemzése lesz a feladat, és az is, hogy erre egy, a törzsanyagban nem szereplő, XX. századi szerző művét választják.

(Via Eduline, Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.