Mészáros Lőrinc 1 800 000 000 forintos osztalékot vett ki a Mészáros és Mészáros Kft.-ből

gazdaság
2015 május 05., 10:24
comments 409

A Mészáros és Mészáros Kft. – ami nemrég egy konzorciumtársával egy egyszereplős közbeszerzésen lazán megnyerte a 10 milliárd forintos szerződést – tavalyi adózás előtti eredménye 1,9 milliárd volt. (Ez 19 százalékos növekedés a 2013-as 1,6 milliárdhoz képest.)

89 millió forint adó befizetése után a cég nyeresége 1,84 milliárd volt, amiből 1,8 milliárdot ki is fizetett osztalékként. Azaz a cégben csak 43 millió forint maradt – írja az mfor.hu, ami szerint 2010 óta az EU-ból szép kis hasznot húzó Mészáros Lőrinc 4,4 milliárd forint osztalékot vett ki a cégből.

A felcsúti polgármester tehát napról napra sikeresebb. Abban, hogy eljutott idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye. Remélem, a mostani osztalék elsőre is benne lesz a következő vagyonnyilatkozatában.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.