Hatalmi harc robbant ki az ISIS-ben?

külföld
2015 május 11., 11:59
comments 73

Gerincsérüléseket szenvedett és a bal lába is lebénult Abu Bakr al-Bagdadinak, az IS vezérének és önjelölt kalifájának. A március óta terjedő pletykákat most olyanok erősítették meg, akik nemrég léptek ki az IS-ből és szöktek Törökországba.

A nehezen ellenőrizhető hírek szerint al-Bagdadi sérülése komoly vezetési válságot robbantott ki a terrorcsoportban - bénultsága miatt al-Bagdadi nem tudja elhagyni Rakkát, az IS kvázi fővárosát, ahova titokban szállították át az iraki és a kurd hadsereg támadásainak inkább kitett Moszulból.

A baj akkora, hogy már al-Bagdadi utódlásán is dolgoznak - megválasztottak egy alkirályt. Ő állítólag Abu Ala al-Afri - róla az iráni közrádió a múlt héten már azt állította, hogy ő az új kalifa, mert al-Bagdadi már halott.

Arra, hogy al-Afri lenne az új kalifa, a dzsihádisták kommunikációs csatornáin nincs semmi bizonyíték. De hogy előlépett a vezetők rangsorában, arra az is utal, hogy a múlt héten az Egyesült Államok váratlanul az ő nevét is felvette a legkeresettebb terroristák körözési listájára, egyből előkelő, hétmillió dolláros vérdíjat tűzve a fejére. Összehasonlításképp: al-Bagdadi vérdíja tízmillió dollár.

De más bajai is vannak az IS-nek. Az átállók szerint - akik egyike hálózatot hozott létre, hogy segítsen azoknak, akik megpróbálnának átállni az IS-től - míg nemrég még heti száz-kétszáz nyugati újonc érkezett az IS-hez Szíriába, az elmúlt hetekben jó, ha öt-hat újonc érkezik.

És az is a szervezet válságára utalhat, hogy április 27-én egy al-Bagdadi nevében kiadott felhívásban a kalifa

nem utasította, hanem kérte szíriai követőit, hogy jelentkezzenek az iraki harcokra.

Az amerikai hadsereg West Point-i katonai akadémiája terrorizmuskutató központjának elemzői szerint ez arra utalhat, hogy al-Bagdadi nem merte parancsba adni az iraki mozgósítást, mert attól tartott, hogy szíriai követői megtagadhatják azt, aláásva ezzel vezetői tekintélyét. (Via The Daily Beast)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.