2200 kiló kokaint fogott az ecuadori rendőrség

Az ecuadori rendőrség 2,2 tonna kokaint foglalt le a nyugati Guayaquilban. A csempészek a kábítószert Guayaquil kikötőjéből Mexikón és Guatemalán keresztül az Egyesült Államokba szállították volna. A kokaint zeolitot tartalmazó zsákokba rejtették. Az 1600 darab zsákból 82-ben bukkantak kábítószerre. A zeolit egy porózus ásvány, amelyet abszorbensként használnak a mezőgazdaságban és a petrokémiában.

Diego Fuentes belügyminiszter-helyettes az Ecuavisa televíziós csatorna jelentése szerint azt mondta, hogy az üggyel összefüggésben öt gyanúsítottat - egy vállalat négy alkalmazottját és jogi képviselőjét - vettek őrizetbe. Fuentes szerint a gyanúba került cég gyakorlata az volt, hogy a zeolitot hol kábítószerrel együtt, hol anélkül szállította.

Az ecuadori hatóságok a mostani fogást is figyelembe véve idén már 32 tonna kábítószert foglaltak le. Ebből a drogkereskedők hét tonnát szántak hazai fogyasztásra, a többi a nemzetközi kábítószer-kereskedelembe került volna.

Hét tonna, azaz 7000 kiló, azaz 7,000,000 gramm, azaz 7,000,000,000 milligramm a legfrisebb, 2013-as adatok szerint 15,74 milliós országban.

Azaz 444 milligram fejenként.

(via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.