A 45 éves bukott politikus ellen több nyomozás is folyik Brazíliában, így ő inkább Trumphoz menekült.
A Wall Street Journal szerint a Trump-kormányzat egyes tagjai által támogatott Orbán Viktor még simán beszállhat a versenybe.
A covid idején gyógyszerek és orvosi segédeszközök beszerzésével kapcsolatban elkövetett sikkasztás miatt.
Két évvel ezelőtt a hadsereg főparancsnoka vesztette életét hasonló körülmények között.
A Trump-kormányzat több országgal is megállapodott, hogy közös akciókat hajtanak végre a területükön.
Korábban a hatóságok arról számoltak be, hogy két ember megfulladt a több mint egymilliós tömegben.
Ronald Koeman után Sebastian Beccacece is lemondott.
Kanada után a második társházigazda is bejutott a legjobb tizenhat közé a futball-világbajnokságon.
De miért látjuk jóval kevesebbet a VAR-t ezen a világbajnokságon?
A dél-amerikaiak a sírból hozták vissza a meccset, még ha Németország nem is játszott jól. Az E csoport második helyén Elefántcsontpart végzett, amely története során először jutott be a kieséses szakaszba.
Az Ecuador elleni 0-0 -ás meccsen Eloy Room tizenöt védést mutatott be, ezzel majdnem beállítva az abszolút vébérekordot.
Nem játszottak jól, de aztán jött Undav. Kétszer is.
Két bombagólt vágott Tunéziának az apai ágon tunéziai származású Yasin Ayari, ő a harmadik duplázó a foci-vb-n.
Nem sokat totojáztak.
A hatóságok a csepeli kikötőben 7000 banános dobozt szedtek szét a drogfogásért.