Kővel dobálhatták meg a kisiklott mozdonyt

Kedd éjszaka siklott ki egy Washington és New York között közlekedő Amtrak személyvonat , a tragédiának nyolc halálos áldozata van. A vizsgálat megállapította, hogy a szerelvény az előírt 50 mérföld per órás (80 km/h) maximális sebesség helyett 106-tal (171 km/h) száguldott, ezek alapján biztosnak tűnt, hogy a mozdonyvezető hibázott.

Most felmerült, hogy a tragédiát közvetlenül megelőzően kővel dobálhatták meg a mozdonyt.

A mozdonyvezetője első kihallgatásán úgy vallott, hogy egyáltalán nem emlékszik arra, mit csinált, mi történt a baleset előtti percekben. A közlekedési hatóság felkérte az FBI-t, hogy vizsgálja meg a mozdony összetört szélvédőjét, mert olyan törés látható rajta, amelyet egy nekivágódó kő okozhatott.

A vonat egyik kalauza elmondta a vizsgálóbizottságnak, hogy hallotta, amint a mozdonyvezető egy közelben elhaladó másik szerelvény mozdonyvezetőjével a rádión beszélt. A másik mozdony vezetője beszámolt neki arról, hogy valamilyen tárgyal - egy kővel vagy egy kilőtt lövedékkel - eltalálták a szélvédőjét, és emiatt neki meg kellett állnia a vonattal. Erre reagálva a később kisiklott vonat vezetője is elmondta a másik mozdonyvezetőnek, hogy valószínűleg az ő szélvédőjét is eltalálták, miután elindult az előző megállóhelyről. A beszélgetés utáni pillanatokban érkezett a vonat a kanyarba, amelyben azután kisiklott.

(via MTI és Los Angeles Times)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.