Varga Mihály szerint nem merült fel olyan kifogás, ami indokolná Vida Ildikó leváltását

Vida Ildikó, a NAV  elnöke végzi a munkáját, amivel kapcsolatban eddig nem merült fel olyan kifogás, ami a leváltását indokolná, az erről szóló sajtóhírek kacsák – mondta Varga Mihály az ATV Szabad szemmel című műsorában.

A nemzetgazdasági miniszter Vida Ildikóról azt mondta, „nincs olyan kormányzati szándék, hogy most azonnal el kelljen bocsátani”.

Varga Mihály elmondta, hogy a reklámadó azért nem kapott helyet a jövő évi költségvetésben, mert a 100 millió forintos adómentességi értékhatárt még mindig túl magasnak tartja az Európai Bizottság, a testülettel a kormány folytatja a témában az egyeztetéseket. Az 5,3 százalékos kulcs nem fog változni, azt az Európai Bizottság nem kifogásolja.

A jövő évi költségvetés szokásosnál korábbi benyújtásáról Varga Mihály azt mondta, a világban ez egy „normális tendencia”, igyekszik minden kormány minél hamarabb a költségvetés legfontosabb számait a piaci szereplőkkel közölni; az adótörvények benyújtása is a jövő évre felkészülést segíti. Példaként említette, hogy a német kormány már márciusban elfogadta a 2016-os költségvetés legfontosabb számait.

Arra a felvetésre, hogy a brókerbotrányok miatt extra teher hárul a bankokra, a miniszter elmondta: a kn. 32 ezer Quaestor-károsultat kártalanítani kell a megemelt 100 ezer eurós összeg erejéig, az „ő életükkel nem lehet játszani”. A Quaestornak jelentős ingatlanvagyona van, az ennek értékesítéséből származó bevétel meg fogja téríteni a bankok által befizetett összeg nagy részét vagy majdnem egészét – mondta Varga Mihály.

A személyi jövedelemadó 15 százalékra csökkentéséről azt mondta, ami kiesés a költségvetésnek, az nyereség a jövedelemmel rendelkező embereknek, és az szja-csökkentés – amivel 120 milliárd forint marad a családoknál – a munkát terhelő adók csökkentésének sorába illeszkedik. A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy 2016-ban a növekedés többletforrásait arányosan osztják el adócsökkentésre, beruházásokra, valamint béremelésre.

A kormány 120 milliárd forint bevételt tervez állami vagyon értékesítéséből jövőre. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály azt mondta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál nem vagy kevéssé használt állami ingatlanok eladásából, a Földművelésügyi Minisztériumnál pedig a 3 vagy 10 hektár alatti földek eladásából számítanak bevételekre. Az így befolyó forrásokat meglévő és induló beruházásokra fordítják.

A Magyar Nemzeti Bank egyik igazgatója által szorgalmazott differenciált bankadóval kapcsolatban Varga Mihály elmondta: stratégiai kérdésekben továbbra sincs véleménykülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MNB között, egyetértenek abban, hogy a hitelezést növelni kell, csak a kivitelezés egyik részletkérdésben nem értenek egyet. (MTI)