Leszedik a szerelemlakatokat Melbourne hídjáról, mert félő volt, hogy összeroppan a súlyuktól

külföld
2015 május 18., 07:21
comments 34

A Southgate-hídra eddig nagyjából húszezer lakat került fel, amit különféle párok helyeztek oda szerelmük jeléül. A régóta, azaz mintegy három éve élő hagyomány annyira elfajult, hogy mérnökök elkezdtek aggódni, hogy a híd egyszerűen nem fogja kibírni a terhet.

Ezért a városi tanács úgy döntött, hogy leszedik a lakatokat, és meg is kérdezték a helyieket, hogy szerintük mit kéne kezdeni velük utána. Már a hét folyamán eltávolítják a rengeteg apró lakatot.

A szerelemlakat amúgy világjelenség lett mára, számos város számos hídján felbukkannak, és több helyen okoztak már hasonló gondot.

photo_camera A képünk csak illusztráció, Párizsban készült (MIGUEL MEDINA / AFP)

Szintén probléma, hogy a párok gyakran a lakat felhelyezése után a Yarra folyóba dobják az apró kulcsot, gondolván, hogy az olyan nagy kárt úgy sem okozhat. De becslések szerint mostanra mintegy 40 ezer kulcs kerülhetett így a folyóba, ami már komoly környezeti problémákat is felvet.

Nem egyesével fogják levágni a lakatokat, hanem magát a huzalt szedik majd ki, amire felfűzték őket. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.