Utazz el velem a BPO-458-as (04-58-as) villamospótló buszon a Nyugati pályaudvartól a Jászai Mari térig. Mit hallasz? Egy lepukkant buszt, aminek az automata sebességváltótól a nyiszogó fékeken át a karosszéria elemeiig minden egyes alkatrésze külön életet él, és olyan hangot ad ki, mintha ott helyben atomjaira akarna hullani?

Akkor most tekerd fel a hangerőt a maxra, hunyd be a szemed, lazulj el, és hallgasd meg még egyszer! Figyelj minden egyes apró zörejre, próbáld meg elkülöníteni őket egymástól! Mit hallasz?

Elmondom, mit hallasz. Odalent, a mélyben hallod a sötét tölgyerdő moraját. A fák között ólálkodó, lecsapni készülő vihar baljós dörmögését. A makk után kutató éhes vaddisznócsorda erőszakos motozását. A medréből kikelt folyó láttán hirtelen megtorpanó gímszarvasok riadt toporzékolását. Hallod, ahogy a tenger könyörtelenül csapkodja a part menti sziklákat. Körülötted a sok vékony nyikkanás, nyekkenés, apró sikkantás: az élelemért könyörgő pacsirtafióka hangja. A veszélyes ragadozó közeledtére figyelmeztető pacsirtafióka hangja. Az anyját erdőtűzben elvesztő pacsirtafióka hangja. Az életében először szárnyra kelő pacsirtafióka hangja. A rekedt kerregés, ami a rosszul záródó ablakok felől jön: a párját kereső vetési varjú talán utolsó, kétségbeesett jajkiáltása. A ciripelés a háttérben: a montepulcianói énekes kabócák konok koncertje pillanatokkal azelőtt, hogy a nap végleg eltűnik a valószínütlenül zöld toszkán dombok mögött. Jászai Mari tér: a Megváltó hangja. Ezt hallod.