Az Európai Parlament elnöke a magyar balliberális mikropártok kottájából játszik, mert nem olvasta fel a CÖF nyílt levelét

Világvége
2015 május 20., 06:00
comments 151

Ismét közleménnyel örvendeztette meg az abszurd humor rajongóit az állami civil pénzek elosztásáról döntő NEA elnöke, Csizmadia László, aki egyben a CÖF vezetője is. Közleményének nagy része sajnos nem túl érdekes, a keddi strasbourgi eseményeket foglalja össze, olyan jelzőkkel, mint hogy fontosnak ítélik azt a társadalmi vitát, amely a migráció kérdésköréről és a halálbüntetésről bontakozott ki hazánkban, és hogy elhatárolódnak a magyar ellenzéki EP-képviselők liberálfasizmushoz közelítő, szégyenteljes megnyilvánulásaitól és elvárják az őket delegáló pártok vezetőitől, hogy kövessék meg Magyarország miniszterelnökét és a magyar embereket.

A végére azét maradt egy csavar, üzentek ugyanis Martin Schulz EP-elnöknek is, akinek pár nappal ezelőtt nyílt levelet is küldtek:

Végezetül nem titkoltan csalódással vettük tudomásul, hogy Martin Schulz Úr nem tett eleget azon kérésünknek, hogy nyílt levelünket a plenáris ülésen felolvassa. Ezzel egyértelművé vált, hogy a szociáldemokrata politikus a magyar balliberális mikropártok kottájából játszik, és így már az sem meglepő, hogy az Európai Parlament is falaz a kérdésekkel teli Gyurcsány megbízásnak és az Európai Bizottság átláthatatlan pályázati gyakorlatának.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.