Erdő Péter is a menekültek mellé áll

POLITIKA
2015 május 22., 06:14
comments 74

Az egyház elsődleges küldetése a nyomorúságban, bajban, szükségben lévő ember megsegítése - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a menekültkérdésről az Inforádióban péntek reggel. Kijelentette: egyértelmű parancs a szolidaritás.

A menekültkérdés valóban Európát foglalkoztató, sokarcú probléma - mondta a bíboros. Szavai szerint bizonyos mediterrán országok, mint például Olaszország vagy Görögország lakossága és részben egyházi vezetői is lát fantáziát a bevándorlók elosztásában. Ugyanakkor érzik azt a problémát is, hogy valahogy meg kell határozni azt is, hogy ki léphet be, és ki nem.

Természetesen az államoknak joga és kötelessége, hogy biztosítsák a közrendet és igyekezzenek az általuk képviselt közösség igazi javát szolgálni.

„Ez azonban a konkrét és nagyon közvetlen szeretetparanccsal együtt kell, hogy működjön, amely szerint ha találkozunk az éhezővel és tudunk enni adni neki, tegyük meg!”

Ez azonban önmagában még nem oldja meg ezt a hatalmas, világméretű problémát, ezért a másik feladat megszüntetni a kétségbeesett elvándorlás okait, és lehetővé tenni, hogy mindenki békében élhessen a saját, eredeti hazájában. Ez persze sokkal nehezebb, mint a közvetlen humanitárius segítség, mert ehhez valóban a gazdasági világrendet kellene igazságosabbá és a politikai viszonyokat békésebbé tenni egész kontinenseken. Ez igen nagy feladat, amelyben a vallási közösségek „csak prófétai jelek lehetnek, de önmagukban elintézni nem tudják”. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.