A varsói állatkertben egy idióta bemászott a medvéhez, hogy a szájába dugja a kezét

ÁLLAT
2015 május 28., 15:23
comments 163

Az Imgur-on bukkantak fel a képek, amiken a varsói állatkert medvekifutója látható, illetve egy férfi, aki benn áll a kifutó közepén és a karját a medve szájába rakja be.

medve

Az állatkert is a képek után értesült az esetről, el is ítélték a férfi cselekedetét. Főleg, mert egy olyan kép is előkerült, amin a férfi mintha megütné a medvét.

Az állatkert szóvivője, Maria Krakowiak az Independent-nek azt mondta, hogy az állat nem támadta meg az embert, a képek alapján sem viselkedett agresszívan. Szerinte vagy be lehetett tépve a férfi, vagy pedig fogadást kötött, hogy meg meri-e tenni mindezt. A rendőrség a fényképek alapján mindenesetre nyomozást indított.

Az állat kifutója mellett találtak vérnyomokat is, de belül semmit, ezért egyelőre nem tudni, hogyan kapcsolódik össze a nyom az idiótával. De az állatkert szóvivője szerint nem kizárt, hogy a férfi megsérülhetett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.