„Használjatok napkrémet. Ha csak egyetlen egy tanácsot adhatnék a jövőre nézve, a napkrém lenne az. Amíg a napkrém hosszútávú védőhatása kutatók által bizonyított tény, addig a többi tanácsomnak nincs megbízhatóbb alapja, mint saját élettapasztalatom.”

Mary Schmich 1997-es publicisztikája egyike azoknak a szövegeknek, amelyek időről-időre új életre kelnek az interneten. (Bár gyakran, tévesen, Kurt Vonnegutnak tulajdonítják.) A közhelyes életbölcsességeket felsoroló írásnak nem sok helyet tudnák egy tudományos blogban találni – kivéve a bevezetőjének, ami nemcsak, hogy igaz, de így nyár közeledtével aktuális is.

A leégés ellen nem azért kell védekezni, mert kellemetlen, hanem azért, amiért kellemetlen. A fájdalmat egy gyulladási folyamat okozza: a napsugárzásban jelen levő UV-A és UV-B sugarak a bőr sejtjeinek károsodását okozzák, és a pusztuló sejtekből kikerülő anyagok vezetnek gyulladáshoz.

Az UV sugarak a sejtekben egyebek mellett az örökítőanyagot, a DNS-t is roncsolják, részben közvetlen (a DNS bázisainak rendellenes kapcsolódását indukálva), részben közvetett (szabadgyökök keletkezését stimulálják, amelyek szintén mutagének) módon, de mindkét esetben a folyamat eredménye, hogy a bőr sejtjeiben megnövekszik a mutációk mennyisége.

Márpedig a felhalmozódó mutációk, különösen, ha esetleg egyébként is olyan sejteket érintenek, amelyek hajlamosak az osztódásra, előbb-utóbb ahhoz vezetnek, hogy kialakul egy nyakló nélkül osztódó sejtpopuláció, ahonnan már egyenes út vezet a dagantképződés felé.

Az UV sugarak persze nem csak káros hatással rendelkeznek, hanem a D-vitamin képződést is segítik, de itt a mértékletesség a lényeg: napi kb. 20 perc bőven elegendő a szükséges D-vitamin kialakulásához, a felett pedig fokozatosan egyre inkább a káros hatás dominálhat.

A rákkeltő hatás azonban nem egyforma mindenkiben: minél világosabb bőrű valaki, annál nagyobb az esélye, hogy adott mennyiségű napsugárzás káros mutációt indukál. Ez pedig azért van, mert a világos színkomplexiójú emberek bőrében kevesebb az eumelanin nevű pigment, ami pont az UV sugarakat szűrné, meggátolva, hogy a mélyebben levő rétegekben levő sejteket elérve, azok DNS-ét roncsolja.

Az UV ellen persze a szervezet megpróbál védekezni: a bőrsejtekben fellépő roncsoló hatások olyan anyagok felszabadulását idézik elő, amelyek a bőr alsó rétegeiben elhelyezkedő pigmenttermelő sejtekben, a melanocitákban, pigmentszintézist váltanak ki. Melanintermelés mellett a bőrsejtek intenzív proliferációba is kezdenek, ami a bőr megvastagodásához, és ezen keresztül, hosszú távon, ráncosodáshoz vezet.

Az UV hatására termelődő melanin aztán átkerül a bőr egyéb sejtjeibe is, ezáltal „barnulást” idézve elő. A melanin képes elnyelni az UV sugarak egy részét, megvédve a mélyebben levő sejteket. Ugyanakkor úgy tűnik, még ez sem jelent tökéletes védelmet: pár hónapja jelent meg egy tanulmány, aminek az eredményei azt támasztják alá, hogy az elnyelt UV-fotonok energiáját a melanin csak ideig-óráig nyeli el, később azonban kibocsátja, és az akkor is képes lesz valamilyen mértékben indukálni tudja a DNS sérülését (hiába nem leszünk már akkor napon).

Magyarán a barnulás a szervezet védekezési reakciója, így bármennyire esztétikus is, a lebarnult bőr önmagában aligha nevezhető olyan célnak, amit az egészséges életmód jegyében erőltetni kellene. Ráadásul a dolog addiktív is, ugyanis a melaninszintézis, illetve sejtosztódás mellett a bőr egy morfinszerű molekula, a β-Endorphin termelésébe kezd, aminek következtében kifejezetten kellemes érzés keríti hatalmába a barnulót, aki – akárcsak egy drogfüggő – újra és újra igyekszik megismételni az érzést, ezzel megnövelve saját bőrrákkockázatát.

Az UV sugárzás forrása nem csak a természetes napfény lehet, hanem például a szoláriumi UV-csövek is; viszont, mivel ezek UV-kibocsátása gyakran bőven (akár nagyságrendileg) meghaladja a természetes napfényét, rákkockázatuk is nagyobb. Nem véletlen tehát a kentucky-i kisvárosból származó, saját bevallása szerint napozásaddikt Tawny Willoughby esete, ami az elmúlt hetekben többször is előkerült: az alig 27 éves hölgyön már hatszor detektáltak külöböző bőrrákokat, ami elég egyértelműen a korábbi életmódjához köthető. (Természetesen az anekdotikus esetek önmagukban nem bizonyítóerejűek, de az elmúlt években sorra jöttek ki a nagy metaanalízisek, hogy mind a nem festékes bőrrákok, mind a melanómák kockázatát durván megemeli a szoláriumos ágyak használata.)

Az UV sugárzás DNS-roncsoló, és ezáltal mutációfokozó hatása ráadásul nem is mindig látványos, a jelek szerint kifejezetten alattomos és fokozatos. A múlt heti Science-ben jelent meg egy tanulmány, amiben külalakra normálisan kinéző szemhéjból származó bőrdarabkákat vetettek tüzetesebb vizsgálatnak (74, rákban gyakran mutálódó gént néztek meg). Az eredmény elég mellbevágó: a sejtek majdnem harmada – és megint csak hangsúlyoznám, külalakra ezek egészségesnek tűnő sejtek – hordozott valamilyen mutációt, amit korábban már daganatos elváltozással kapcsolatba hoztak. Ezek a mutáns bőrsejtklónok egymástól függetlenül alakultak ki, és jól mutatják, hogy a kor előrehaladtával a napból érkező UV-sugárzás hatására fokozatosan nő annak az esélye, hogy összejön az a kritikus mutációmennyiség egy sejtben, ami kiválthatja a rákot.

Ezek a roncsolódó bőrterületek nagyon jól kitűnnek, ha megnézzük, hogy UV mellett mennyire másképp látszik a bőr, mint rendes fénynél: olyan „szeplők” és egyéb bőrhibák is feltűnnek, amelyek a bőr károsodását már bőven azelőtt jól mutatják, hogy az szabad szemmel is láthatóvá válna. És ugyan nem minden mutáns klónból lesz később tumor (hogy miért nem, az egy sokat kutatott dolog), mindennek fényében tulajdonképpen az a csoda, hogy nem még gyakoribb a bőrrák.

A napkrémek használata pont azért (lenne) fontos, mert az UV sugárzás kiszűrésével annak is csökkentik a kockázatát, hogy valamelyik bőrsejt olyan mutáció(ka)t szed majd össze, ami hosszú távon daganatképződéshez vezet. (Persze az utóbbi időben, akárcsak az oltásoknál, a chemofóbia jegyében, elterjedt pár bombasztikus hír napkrémek vélt veszélyeiről is, de ezek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.)

Alapvetően kétfajta napkrémet különböztethetünk meg: az egyik olyan anyagokat tartalmaz (pl. cink-oxid, titánium-oxid), amelyek visszaverik az UV sugarakat, a másik esetében viszont a krémben levő szerves molekulák képesek elnyelni az UV-t (pontosabban a molekulákban olyan kötések vannak, amelyek fel tudják venni a konkrét hullámhosszú sugárzás energiáját), ezáltal csökkentve a bőrbe kerülő káros sugárzást. Az elnyelt sugárzás később hő formájában kerül újból kibocsátásra, illetve vannak olyan napkrémalkotó molekulák, amelyek lassan lebomlanak. Ezért is fontos a rendszeres napkrémezés (meg persze azért, mert a vízálló napkrémek sem a végtelenségig állják a vizet). A napkrémek dobozain látható faktorszám, azaz SPF (Sun Protection Factor) azt mutatja, hogy mennyivel hosszabb ideig van biztonságban a napkrémezett bőrünk, mintha nem használnánk semmit. Átlagos bőr esetében ez kb. 10 percet jelent intenzív napsütés esetében, SPF-30 esetében ez a biztonságos időablak 30 x 10 percre bővül.

Mindez leírva talán kicsit elvontan hangzik, de megfelelő UV megvilágítás mellett ma már jól meg lehet figyelni mennyire erős egy-egy jobb napkrém hatása: olyan hatásosan képes elnyelni a sugarakat, hogy a bekent terület kifejezetten feketének tűnik.

link Forrás

A szintén aktuális hírek közt azért akad egy jobb is, hiszen úgy tűnik, legalább egy rák-ellenes immunterápia valamennyire hatásos lehet a melanóma egy agresszív fajtáját mutató betegekben. A Journal of Clinical Oncology-ban napokban megjelent tanulmányban egy olyan herpesz-vírusból származó szert (T-VEC) teszteltek, ami csak a tumorsejtekben szaporodik, azokat elpusztítja, illetve láthatóbbá teszi az immunrendszer számára.

Mindezek ellenére a T-VEC nem csodaszer. A körülbelül 400 vizsgált beteg esetében, csak a 25% válaszolt a kezelésre, igaz, utóbbiak több mint felében hat hónap után még mindig visszahúzódva maradt a rák. A tanulmányozott harmadik, illetve korai negyedik stádiumú melanómás betgek esetében a várható élettartam 21.5 hónapról 41 hónapra nőtt, miközben enyhébb, influenza szerű mellékhatásokat is lehet tapasztalni

Ahogy a T-VEC esete is mutatja, ma már lehetséges a terápia, de azért ez egyelőre inkább csak lassítja a betegség lezajlását és ritkán okoz teljes gyógyulást, így messze a legjobb terápiának továbbra is a megelőzés látszik. Szóval használjatok napkrémet.

(Az első kép forrása: Wikimedia Commons)