Miközben az Egyesült Államokban épp a korlátlan adatgyűjtés halálát ünneplik, Magyarországon egy cseppett sem javult a helyzet ez ügyben.

Ha nem tudná, a telefonos és internetes adatok tárolását szabályzó törvény alapján

a magyar szolgáltatóknak fél évig kötelességük megőrizni minden, internetezés és telefonálás során keletkező metaadatot, amit kérésre kötelesek is kiadni a hatóságoknak.

A TASZ a Telenor ellen indított próbapert, és az ügyben eljáró bíró egyetértett érvelésükkel, hogy a szabályozás alkotmányos aggályokat vet fel, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult.

Az alktomány legfőbb őrei azonban úgy gondolták, hogy inkább nem is tárgyalják a kérdést. Érvelésük szerint a bíró beadványában nem azt a rendelkezést támadta meg, amit meg kellett volna támadnia.

Az Alkotmánybíróság szerint a bírónak az ellen a rendelkezés ellen kellett volna kifogással élnie, amely alapján a felhasználó nem érvényesítheti az adatkezelőnél személyes adatai törlési jogát.

Értik? Az Alkotmánybíróság szerint nem az a baj, hogy a szolgáltatók fél évig minden metaadatunkat megőrzik, hanem az, hogy nem áll módunkban megtiltani nekik ezt, amiről hivatalosan nem is tudunk, mert értesítést sem kapunk róla.

Ha azt hiszi, hogy a metaadat valami ártatlan dolog, akkor téved. A metaadatok alapján anélkül is pontosan rekonstruálni lehet valakinek a privát életét, de akár még beszélgetései tartalmát is, hogy direktbe lehallgatnák. Mondok egy szemléletes példát:

Arankának okostelefonja van. Forgalmazási és geolokációs adataiból látható, hogy hétfőn egy onkológiai klinikán járt, ami után felhívta közeli családtagjait, illetve a biztosítóját. Ki tudná találni ennyi információból, hogy miről beszélhetett Aranka onkológusával, közeli családtagjaival és a biztosítójával?

Na ugye.

Így tehát miközben az Egyesült Államokban többé nem gyűjthetik korlátlanul az ilyen adatokat, Magyarországon ennek továbbra sincs semmi akadálya. A témáról bővebben is olvashat a TASZ oldalán.