Polt Péter még mindig azt a választ várja, amit sosem fog megkapni

POLITIKA
2015 június 01., 06:29

Interjút adott a Népszabadságnak Polt Péter legfőbb ügyész. Az interjúból megtudtuk, hogy két, nagy vihart kavart ügyben is másokra vár az ügyészség:

  • a kitiltási botrány ügyében Polt Péter még mindig az amerikai igazságügyi minisztérium válaszára vár, még ha az amerikaiak többször is nyilvánvalóvá tették, hogy az, hogy kinek engedélyezik a beutazást az országukba, az a saját belügyük;
  • Simon Gábor ügyében, ahol éppen összeomlani látszik a vád, pedig a svájci és az osztrák hatóságokra várnak.

Ez utóbbi ügyben mégis derűlátó, szerinte "bizonyos bűncselekmények miatt már most látható, hogy végül vádemelésre kerülhet sor.

Simon Gábort, ha még emlékeznek, azzal gyanúsítják, hogy illegálisan jutott hozzá 240 millió forinthoz. Simon be is fizetett gyorsan 128 millió forint adóhátralékot, ami jelzi, hogy valóban birtokában volt a pénznek, csak a rendőrök nem tudnak rájönni, hogy honnan volt ennyi pénze.

Polt az interjúban arról is beszélt, hogy

át kell tekinteni a titkosszolgálati eszközök felhasználásának szabályozását, hogy azok hatékonyabban legyenek alkalmazhatók.

Hahó, ez magyarul azt jelenti, hogy Polt szerint sokkal gyakrabban kéne bevetni titkosszolgálati eszközöket a nyomozásokban. Megnyugtató, hogy szerinte "a garanciális szabályokon" nem kéne "lazítani".

Polt szerint amúgy előreléptek a korrupció elleni harcban, mert tavaly már 3200-nál is több korrupciós ügyben indítottak eljárást, háromszor annyiban, mint 2013-ban. (Népszabadság via HVG, MTI)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.