A Jobbik olyan ügyek miatt ment neki az EU-nak, amikben amúgy egy állásponton volt vele

Tegnap a Parlamentben beszélt Vona Gábor arról, hogy amikor a pártja egyik rendezvényén meggyújtottak egy EU-s zászlót, az

"egyszeri jogos kitörése"

volt a Jobbiknak. Meg szerinte amúgy sem kéne kilépni az EU-ból, csak népszavazást és a szerződés újratárgyalását próbálná elérni.

jobbik eu zászlóégetés

Hát, akkor nézzük is meg, hogy mi is volt az egyszeri jogos kitörés oka:

A Jobbik azért szervezett tüntetést, mert az

"Európai Bizottság szerdai ülésén felmerült, hogy több magyar jogszabály ellentétes lehet az uniós joggal. A Bizottság a jegybank függetlenségét, a bírák idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi biztos idő előtti leváltását kifogásolta."

A jegybanki függetlenségről a párt azt állította, hogy

"a Jobbik szerint a javaslat valódi célja, hogy megvonják Simor András jegybankelnöktől a jogköreit, amit a Jobbik támogatna is, ugyanakkor az ellenzéki párt szerint ez a módszer jogilag aggályos - mondta el az MTI-nek Lenhardt Balázs. Hangsúlyozta: a megoldás jogilag aggályos, hiszen két teljesen különböző hatás- és feladatkörrel rendelkező szervezetet vonnának össze. A Jobbik ugyanakkor támogatná Simor András MNB-elnök eltávolítását a posztjáról, mert szerintük nem Magyarország és a magyar emberek érdekeit szolgálja munkájával."

Ez megegyezik az EU álláspontjával. 

A bírák nyugdíjazásáról ezt állították:

"egyetért a Jobbik a bírói nyugdíjazást érint alkotmánybírósági állásfoglalással. Gyüre Csaba, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, a Jobbik alelnöke hétfőn úgy reagált: képviselőcsoportjuk már az Országgyűlésben is elutasította ezt a szabályozást, és a továbbiakban sem támogatja. Az érintett bírákat az Ab döntése után sem fogják visszahelyezni, legfeljebb kárrendezésről lehet szó."

Ez megegyezik az EU álláspontjával. 

Most már tényleg elárulhatná Vona Gábor, hogy miért gyulladt fel az a zászló. Mert nagyon nem gondolt mást az EU, mint ők.